Századok – 2019
2019 / 5. szám - TANULMÁNYOK - B. Szabó János . Sudár Balázs: Kende és gyula? A magyar kettős fejedelemség teóriájától a forrásokig
B. SZABó JÁNOS – SUDÁR BALÁZS 947 11. századi Gaznavida Szultánság udvari embere volt, aki történeti művét az igen rövid ideig uralkodó Abu Manszúr Abd ar-Rasíd szultánnak (1050–1053) aján lotta, akit az egykori Maudúd szultán (1041–1049) vezíre juttatott trónra, és a birodalom hadseregének egyik sikeres török származású rabszolga parancsnoka, Togril gyilkoltatott meg, ami világosan tükrözi a szultánság kettős hatalmi berendezkedését. 92 A Gaznavida-dinasztia uralkodói elsősorban hadvezérek voltak, akik egyfelől a kalifátus más hasonló potentátjaival (a Számánidákkal és a Bujidákkal) küzdöttek a kalifátus belső területei feletti uralomért, másrészt aktívan terjesztették az iszlám befolyási területét (például Indiában), illetve igyekeztek védekezni az északi határon túlról érkező támadók (a szintén török Szeldzsukok) ellenében. Mindennek fő eszköze a nagy létszámú – és az esetek többségében igen jól is működő – zsoldoshadsereg volt, amelynek a hátterét a „civil” államapparátus biztosította, ennek az élén állt a vezír. 93 Az ősi iráni hagyományok szerint – amelyet maga az Abbaszida Kalifátus és az iráni eredetű Számánidák közép-ázsiai állama örökített a Gaznavida államszervezete –, a hadakozáson kívül ez az apparátus foglalkozott a kor szemlélete szerint minden más „államügynek” számító kormányzati tevékenységgel: a kancelláriai ügyekkel, az adószedéssel, a bíráskodással, a postaszolgálat és a belső rendfenntartásért felelős rendőrség, valamint belső titkosrendőrség működtetésével is. Vagyis teljes joggal mondhatjuk, hogy bár még operatív parancsnokként is a szultán állt a hadsereg élén, a napi államügyeket valójában a dívánbeli főhivatalnokok intézték és felügyelték a vezír irányítása alatt. 94 A magyarokról vázolt kép egészen hasonló: egy uralkodóról (király, malik) és egy aktív vezetőről ír, akiről azonban nem állítja, hogy király volna. Az uralkodó szakralitásáról szó sem esik, ahogy egyébként a passzivitásáról sem: a szerző szerint „20 000 lovassal [vonul ki]”. Mindez nem sokban különbözik a korabeli muszlim világban jól ismert szultán–vezír kettősétől, amelyet azonban sem kettős, sem szakrális királyságként nem szoktunk értékelni. 95 Így Gardízi esetében feloldhatjuk az Ibn Ruszta-féle szöveggel való összehasonlítás dilemmáit, sőt akár kielégítő magyarázatot is találhatunk azokra a 92 Clifford Edmund Bosworth: The Ghaznavids: their empire in Afghanistan and Eastern Iran, 994– 1040. Edinborough 1963. 10.; Uő: The later Ghaznavids: splendour and decay: the dynasty in Afgha nistan and northern India, 1040–1186. Edinborough 1977. 37–47. 93 Uő: Ghaznavid military organization. Der Islam 36. (1960) 37–77.; Tősér Márton: Háború Horászá nért. A Szeldzsuk Birodalom születése. In: Dentümoger I. Szerk. Sudár Balázs. Bp. 2017. 164–175. 94 Bosworth, C. E.: The Ghaznavids i. m. 29., 48–97.; Bosworth, C. E.: The later Ghaznavids i. m. 69–74. 95 Mai példával élve a miniszterelnök/köztársasági elnök kettősét nem tekintjük duális struktúrának, ahogy Nagy-Britanniát sem kettős királyságnak.
