Századok – 2019
2019 / 4. szám - ÁLDOZATOK, EMLÉKEZET, JÓVÁTÉTEL A MAGYARORSZÁGI HOLOKAUSZTKUTATÁS ÚJ IRÁNYAI - Klacsmann Borbála: Elhanyagolt kárpótlás. Az Elhagyott Javak Kormánybiztossága és a magyar zsidók kapcsolata, 1945–1948
KLACSMANN BORBÁLA 727 ezekben, vagyis a 3-ik paragrafusban leírt esetekben kifejezetten respektálja a fasiszta és nyilas »hatóságok« intézkedéseit, olyan immunitást, privilégiumot ad a szerencsés szerzőknek, amelyet a magyar törvény, az általános magánjog nem ismer.”51 A cikk ezzel a kifosztást és a kárpótlás hiányát egyetlen, jogilag folytonos folyamatként ábrázolta. 1946 februárjában a kormány és a zsidóság képviselőinek találkozóján, amelyről az Új Élet is beszámolt, ismét elhangzott a zsidóság részéről az a felvetés, hogy a tulajdonos és örökös nélkül maradt zsidó javak a kincstárból egy „zsidó pénztárba” kerüljenek, amelyből a nincstelen túlélőket segítenék. Kifogásolták az Elhagyott Javak Kormánybiztossága tevékenysége során felmerült visszaéléseket,52 Munkácsi Ernő, a Pesti Izraelita Hitközség, majd a Zsidó Tanács főtitkára pedig sajnálkozását fejezte ki afelett, hogy „a fasiszták és a deportált zsidók javai egyforma elbírálás alá esnek”. 53 A kormány képviseletében Balogh István államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány meg akarja adni a zsidóságnak azt az erkölcsi és anyagi kártérítést, amely megilleti, azonban jelenleg nincs olyan helyzetben, hogy ezt meg is tehesse. Többek között hivatkozott az antiszemitizmus fellángolásának veszélyére is, miközben a zsidóság aggodalmaira mindössze azt a választ adta, hogy az Elhagyott Javak Kormánybiztosságában külön képviseletet kaptak a zsidókat képviselő szervezetek. Ehhez Zombory Gyula, az akkori kormánybiztos hozzátette, hogy a zsidóknak szövetkezeteket kéne felállítaniuk, mert így előnyben részesülnének a javak kiutalásánál.54 A zsidó vezetők és a kormány képviselői tehát két malomban őröltek: a zsidók logikusnak tartották jogos tulajdonukra támasztott igényüket, és nem engedtek abból, hogy az örökös nélküli javakból a rászoruló túlélőket támogassák, míg a politikusok és a kormánybiztos kitérő válaszai nyilvánvalóvá tették, hogy a kárpótlás nem úgy fog lezajlani, ahogy azt a zsidó szervezetek követelik. 1946 májusában Munkácsi Ernő „Nyíltan megmondjuk...” kezdetű cikkében összegyűjtötte a zsidóság sérelmeit. A fentieken túl felhánytorgatta, hogy „számos jószándékú rendeletet hoztak, amelyek rólunk intézkednek, de többnyire előzetes megkérdezésünk nélkül készültek”, és ezek a rendeletek „féltek nyíltan és korlátozás nélkül kimondani, hogy a zsidóknak vissza kell adni, amit elvettek tőlük”. A jogi kiskapuk létezése pedig „mindenütt számtalan kibúvó, kifogás és 51 Uo. 52 Mit követel a magyar zsidóság. Új Élet, 1946. február 14. 2. 53 Uo. Az elűzött németek és elmenekült háborús bűnösök javai szintén „elhagyottnak” minősültek, azokat az Elhagyott Javak Kormánybiztossága kezelte. 54 Uo.
