Századok – 2019
2019 / 4. szám - ÁLDOZATOK, EMLÉKEZET, JÓVÁTÉTEL A MAGYARORSZÁGI HOLOKAUSZTKUTATÁS ÚJ IRÁNYAI - Ádám István Pál: Házmesterek a vészkorszakban
ÁDÁM ISTVÁN PÁL 703 ellen elkövetett erőszakos cselekményben segítséget nyújtottak”.38 Ide azonban csak azoknak a házfelügyelőknek az ügyei kerültek, akik közvetlenül és szándékosan járultak hozzá valamely lakó halálához vagy kirablásához.39 A legtöbb erkölcsileg elmarasztalható házfelügyelő ennél kisebb súlyú vagy más természetű bűnökkel rontott a zsidónak minősülő állampolgárok amúgy is sanyarú helyzetén. Bőven volt tehát a házmesterek számlájára írható megrázó, személyes sérelem, ezek legjava azonban jogilag nehezen volt számon kérhető. Ezért a legmegfelelőbb fórumnak az ilyen ügyek megtárgyalására a népbíróságok helyett az igazolóbizottságok bizonyultak, amelyek laikus bírái kevésbé törődtek a jogszabályi megkötöttségekkel, s amely bizottságok egyfajta megbékélési tanácsi funkciót is betölthettek. 40 A népbírósági ingerküszöb alatt maradó, nehezen megfogható jogi problémákra példa Zseni István házmester esete a Pannónia utca 22-ből, akit az igazolóbizottság 1012/1945. számú határozatával egy évre eltiltott a foglalkozásától. Az elmarasztaló határozat előzménye az volt, hogy 1944. május 16-án a ház egyik lakóját, Gáspár urat kereste a Gestapo. A lakó nem volt otthon, ezért a házfelügyelőnél érdeklődtek utána. Aznap este a házmester felment és becsöngetett Gáspárékhoz. Mikor ajtót nyitottak neki, megörült: „hála Istennek, hogy itthon vannak”, de mikor Gáspárék megkérdezték, mégis miért örül ennyire, azt válaszolta, hogy „azt csak reggel mondja meg”. Másnap reggel a detektívek megérkeztek a lakóért és elvitték. A háború végén jogilag értékelni egy ilyen esetet rendkívül nehéz volt, hiszen a házfelügyelő a munkáját végezte, amikor ellenőrizte a lakók életvitelszerű tartózkodását, de még akkor is, amikor információt adott a Gestapónak. Az igazolóbizottság mégis megfosztotta állásától a házmestert, mert az 1945. július 21-én kelt határozat indoklása szerint „nem adott módot arra, hogy Gáspár megmeneküljön a deportálás szörnyű szenvedésétől”, hiszen tisztában volt azzal, hogy a lakót kereste a Gestapo, mégsem figyelmeztette őt. Az igazolóbizottság tagjai itt tehát morális kötelezettséget kértek számon, és ennek alapján szabták ki a büntetést. 38 81/1945 M.E. Népbíráskodásról szóló rendelet, 13. § 2. pont. Lásd például ezt a törvényi definíciót Farkas Katalin ügyében. BFL XXV.1a. 678/1945. 39., 43. 39 A húszezres nagyságrendű fővárosi házmester-társadalomból mindössze néhány tucat házmester felett ítélkezett a népbíróság. Első fokon rendszerint súlyos ítéleteket szabtak ki, melyeket másodfokon jelentősen enyhítettek. Például Erdélyi Sándor (BFL XXV.1.a 2779/1945) első fokon tíz év kényszermunkát kapott, amit másodfokon egy év börtönre változtattak. Reményi Gyulánét (1481/1945) első fokon kötél általi halálra, másodfokon életfogytiglani fegyházra ítélték. Kerekes Jánosné (2724/1945) első fokon tíz évet kap, másodfokon egy évre változtatva. A népbíróságok működéséről lásd még Barna Ildikó – Pető Andrea: A politikai igazságszolgáltatás a II. világháború utáni Budapesten. Bp. 2012. 40 Az 1945 tavaszán megalakított igazolóbizottsági rendszer kiterjedt számos szakmára, és végső soron a bizottságok felállítása a Magyarország által aláírt fegyverszüneti egyezményben foglalt közéleti megtisztulást célozta. Ezen bizottságokba a szakszervezeti tagokon és hivatásos jogászokon kívül a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjai delegálták a tagokat.
