Századok – 2019
2019 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Kedves Gyula – Pelyach István (szerk.): Az 1848–1849. évi országgyűlés mártírjai - Batthyány Lajos gróf (Bodnár Krisztián)
627 TÖRTÉNETI IRODALOM egy totálishoz közelítő, de nem irracionális – éppen ellenkezőleg: sok szempontból nagyon is tudatos – megtorlásról értekezik, amelyet azonban sikertelennek értékel, mivel az korlátozta a hatalom elfogadottságát, és minden ellenállási formát lehetetlen is volt elfojtani. A kötet további részében öt korabeli személyiségről olvashatunk rövid pályaképet. Urbán Aladár az első felelős magyar miniszterelnök jórészt általa feltárt életútjának egy szeletét foglalja össze (Batthyány Lajos gróf – a magyar Egmont. A miniszterelnöki kinevezéstől a hadbírósági ítéletig). A szerző Károlyi Árpádra hivatkozva közli, hogy az ítélet már előre megszületett, azaz a jellemes Batthyány egy koncepciós per áldozataként fejezte be az életét. Molnár András a Csány László. Pártvezér, kormánybiztos, vértanú című tanulmányában az elhivatottan liberá lis, Deák Ferenc hívéből Kossuth Lajos pártolójává vált zalai politikus alakját rajzolja meg, aki a kortársai közül sokaknak elnyerte a rokonszenvét, s aki tudatosan vállalta a mártíromságot. Melkovics Tamás szintén a mágnások közé kalauzolja el olvasóit a Perényi Zsigmond báró. Bírából vádlott és vértanú címet viselő írásában. A történeti emlékezetben kevéssé jelen lévő Perényinek majdnem öt évtizedes közéleti tevékenységét elemzi a szerző; a báró a vármegyei politizálás kereteiből kilépve ugyan állami hivatalt vállalt, de megmaradt szabadelvűnek. Ő is elfogadta a vértanúsorsot, méltósággal távozott a földi létből. Fónagy Zoltán egy eddig szintén kevés figyelmet kapott kisnemes életútját tárja fel közleményében (Szacsvay Imre. Az elvhűség „példa-áldozata” ). Szacsvay szintén a vármegyei po litizálás területéről indult, szintén elvhű ellenzéki volt, ám sajátos módon átvett bizonyos radikális és centralista nézeteket is. 1849-ben a Békepárt felé is közeledett, de ténykedése következtében így is a kivégzettek közé került, s személyében (mindössze 31 évet élt) a fiatal nemzedék is a vádlottak padjára került. (Az ő sorsával részletesebben a sorozat legutóbb megjelent kötetében Melkovics Tamás, Kedves Gyula, Pelyach István, Hermann Róbert és Fleisz János egy-egy tanulmánya foglalkozik.) Kedves Gyula egy udvarhű családból származó főrend tragikus sorsát mutatja be a Jeszenák János báró. Akit egy főhercegasszony sem menthetett meg című tanulmányában. Jeszenáknak semmilyen „bűncselekményt” sem tudtak felróni bírái, csupán az uralkodóval való „szembefordulása” miatt ítélték halálra. A kötet tanulmányai tehát rávilágítanak arra, hogy több nemzedék is érintett volt a kivégzésekben (hiszen Perényi Zsigmond 1783-ban született, míg például Szacsvay Imre 1818-ban), és a fentebb említett politikusok a szabadságharc leverését követően tisztában voltak a rájuk váró sorssal, méltósággal viselték a kiszabott ítéletet. Emellett feltárul a korabeli nemesi politizálás világa, a sok esetben a vármegyékből induló életpályák, eszmei-politikai képzettség közös volta, illetve hogy mennyire jellemző e csoport tagjaira a haza szolgálatában vállalt mártírium mint lehetséges életút-vég. A sorozat második kötete Batthyány Lajosról szóló írásokat tartalmaz. Az előszóban az első felelős magyar miniszterelnökről mint szimbolikus alakról esik szó, aki egyrészt vértanúságával, másrészt tevékenységével (a polgári átalakulás egyik legfőbb irányítójaként pozicionálják őt) vált jelképpé. A tanulmányok időrendben követik egymást, s a kiadvány szinte biográfiaként is olvasható. Molnár András a Batthyány Lajos indíttatása, felkészülése és politikai pályakezdete című köz leményében a grófnak az 1830-as évekig tartó életszakaszát rajzolja meg. Batthyány aulikus családi háttérrel rendelkezett, ekkor kevéssé kötődött Magyarországhoz, ám amint azt a szerző plasztikusan ábrázolja, tudatos és kitartó önképzéssel, kapcsolatrendszerének kiépítésével fokozatosan felkészült a közéleti tevékenységre, noha a vármegyei közéletben még nem vett részt jelentős mértékben. Melkovics Tamás azt vizsgálja, hogyan vált a gróf a mágnásellenzék vezérévé, hogyan próbálták összetartani a nézeteltérések szabdalta és heterogén csoportot, s az 1840-es évek közepétől hogyan állította Batthyány a cél szolgálatába a saját növekvő népszerűségét és befolyását (Batthyány Lajos a főrendi ellenzék élén ).
