Századok – 2019

2019 / 3. szám - EGY REFORMKORI ÉLETPÁLYA ÚJ KONTEXTUSAI. TANULMÁNYOK BÁRÓ WESSELÉNYI MIKLÓSRÓL - Kárpáti Attila István: Wesselényi Miklós és az augsburgi Allgemeine Zeitung

574 WESSELÉNYI MIKLÓS ÉS AZ AUGSBURGI ALLGEMEINE ZEITUNG résztvevők, de lépéseket is tettek a megvalósítás érdekében. Batthyány Lajos el­nöklete alatt létrehoztak egy bel- és külföldi „sajtómegjelenésekért” felelős bi­zottságot, továbbá a szükséges tőkét is sikerült összegyűjteniük. Munkájukhoz Wesselényi tanácsait és támogatását kérték, elsősorban az erdélyi támogatók ösz ­szegyűjtésében.51 Az ellenzéki bizottság létrejöttével Wesselényi felhívásai elérték céljukat, s 1846 júniusát követően nem találkozunk levelezésében a korábbiakhoz hasonló publicisztikai tevékenységre vonatkozó tervekkel, kezdeményezésekkel, figyelemfelkeltő megkeresésekkel. A külföldi közvélemény megnyerése ezt köve­tően is fontos volt Wesselényi számára. Ennek jegyében ajánlotta barátai figyel­mébe Auguste de Gerando ekkor még csak készülő, De l’esprit public en Hongrie depuis la révolution française című munkáját, s arra kérte őket, hogy adatokkal segítsék a francia szerzőt.52 Ugyanezt a célt szolgálta az a végül sikerrel járt terve is, hogy az 1847–48. évi pozsonyi diéta fogadja el John Pagetnek, a Hungary and Transylvania című, 1839-ben megjelent útleírás szerzőjének honosítási kérelmét. 53 Bár egészségi állapota, valamint az aktív politikai tevékenységből való kiszo­rulása miatt eredetileg nem kívánt szerepet vállalni a külföldi publicisztikai mun­kában, személyes érintettsége miatt 1846 márciusában mégis tollat ragadott az Allgemeine Zeitungban megjelent félrevezető és téves információk kiigazítására. Lukács Mórictól értesült arról, hogy az augsburgi lap 53. számában Ueberschau der ungarischen Verhältnisse címmel megjelent egy írás, amely kormánypártiként mutatja be őt az olvasóknak.54 Lukács arra biztatta a bárót, hogy írja meg válaszát az Allgemeine Zeitung nak, mivel úgy vélte, a báró ismertsége miatt van rá esély, hogy a szerkesztőség közli írását.55 Wesselényi 1846. március 25-én kapta meg a cikket közlő lapszámot, s másnapra már el is készült válaszával, bár azt nem saját maga, hanem a névtelen szerző cikkében megemlített barátai, valamint az 51 ANR DJC fond nr. 250, crt. nr. 144. Lukács Móric levele Wesselényi Miklósnak, 1846. jún. 15. Molnár András: Viam meam persequor. Batthyány Lajos gróf útja a miniszterelnökségig. Bp. 2007. 228–229. Az ellenzéki értekezletről szóló titkosrendőri jelentést lásd Kossuth Lajos az utolsó rendi országgyűlésen 1847/48 (Kossuth Lajos Összes Munkái XI.). S. a. r., bev. Barta István. Bp. 1951. 88–91. 52 ANR DJC fond nr. 250, crt. nr. 138. August de Gerando levele Wesselényi Miklóshoz, 1847. febr. 6.; ANR DJC fond nr. 250, crt. nr. 166. WM lmk. Wesselényi Miklós levele Bártfay Lászlóhoz, Ke­mény Zsigmondhoz és Lukács Mórichoz, 1847. máj. 10. Újabban erről lásd Szilágyi Márton: Adalék Kazinczy Fogságom naplója című művének utóéletéhez. Irodalomtörténeti Közlemények 122. (2018) 4. sz. 508–514., különösen: 511. 53 ANR DJC fond nr. 250, crt. nr. 166. WM lmk. Wesselényi Miklós levele Wenckheim Bélának és Kubinyi Ferencnek, 1847. április 5. Cs. Lingvay Klára : John Paget és műve. In: John Paget: Magyaror ­szág és Erdély. Napló. S. a. r., bev., jegyz. Cs. Lingvay Klára. Kolozsvár 2011. 14. 54 Allgemeine Zeitung, 1846. február 22. 55 ANR DJC fond nr. 250, crt. nr. 144. Lukács Móric levele Wesselényi Miklósnak, 1846. márc. 14.

Next

/
Oldalképek
Tartalom