Századok – 2019
2019 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Pósán László: A Német Lovagrend és az erdélyi püspökök viszonya a Barcaságban (1211‒1225)
PÓSÁN LÁSZLÓ 51 folytatódott, aki 1202-ben a királyi prépostságokat, így a szebenit is, közvetlenül a pápa alá tartozónak minősítette.51 De sem az esztergomi érsek, sem pedig a kalo csai érsek nem kívánt belenyugodni abba, hogy a pápai exemptio révén több terü leten is elveszítették egyházfői fennhatóságukat. Feltehetően ezért ismételte meg a pápa 1203. május 5-én előző évi deklarációját,52 amivel szemben Jób esztergomi érsek (1185–1203) azonnal és határozottan tiltakozott.53 III. Ince pápa, akinek figyelme ekkoriban a boszniai bogumil eretnekségre és a szerbek római egyházuniójának ügyére irányult,54 amelyekben komoly szerepet szánt a magyar ural kodónak és egyháznak, árnyaltabbá tette álláspontját, és azt közölte, hogy a szebeni prépostság az esztergomi érseken keresztül tartozik a Szentszék fennhatósága alá.55 Ezzel lényegében megerősítette a fennálló helyzetet, amit még III. Celesztin pápa ismert el 1191-ben, amikor a dél-erdélyi német telepesek egyházát kivette a kalocsai érsek fennhatósága alól, és azt az esztergomi alá rendelte. A két magyarországi érsekség között már hosszú ideje súlyos vita folyt a királykoronázás kapcsán betöltött szerep, valamint a magyarországi egyházszervezet vezetése kérdésében, mert a 12. század második felében több alkalommal is a kalocsai érsek koronázta meg a magyar uralkodókat, amit az esztergomi érsekek határozottan sérelmeztek. Annak ellenére, hogy III. Béla király már 1174-ben elismerte az esztergomi érsek koronázási jogát, majd ezt 1181 és 1191 között több alkalommal a Szentszék is megerősítette, Saul (1192–1202) és János (1202–1204) kalocsai érsekek ezt vitatták. 1203 februárjában maga a pápa szólította fel a magyar érsekeket, hogy ne folytassák ezt a viszálykodást,56 a már említett 1203. május 5-ei oklevélben pedig elismerte az esztergomi érsek jogait (többek között a szebeni prépostságot illetően is). Jób esztergomi érsek, majd utóda, Ugrin halála (1203, 1204) után csaknem egy évig elhúzódó vita kezdődött az esztergomi érseki szék betöltéséről. 51 Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis I–XI. Studio et opera Georgii Fejér. Budae 1829–1844. (a továbbiakban: CDH), itt: II. 392. 52 Monumenta ecclesiae Strigoniensis I–III. Collegit et ed. Ferdinandus Knauz – Ludovicus Crescens Dedek. Strigonii 1874–1924. (a továbbiakban: MES), itt: I. Nr. 154. 53 MES I. Nr. 155. 54 Thoroczkay Gábor: Egy esztergomi érsekportré a 13. század elejéről: János. In: Uő: Ismeretlen Ár pád-kor. Püspökök, legendák, krónikák. Bp. 2016. 129–140., itt: 130.; A bogumil eretnekségről lásd például Radmilo Petrović: Bogumili. Beograd 2008.; John V. A. Fine: The Bosnian Church. Its Place in State and Society from the Thirteenth to the Fifteenth Century. London 2007.; Dmitry Obolensky: The Bogomils. Cambridge 1972.; Ternovácz Bálint: A bogumil eretnekség az Észak-Balkánon a 10–11. században. Főbb tendenciák a 10–11. századi balkáni bogumilizmus kutatásában. In: Micae mediaevales III. Fiatal történészek dolgozatai a középkori Magyarországról és Európáról. Szerk. Gál Judit et. al. Bp. 2013. 65–75. 55 MES I. Nr. 161. 56 Thoroczkay G.: Egy esztergomi érsekportré i. m. 130.; Solymosi László: Az esztergomi érsek koronázási joga a középkorban. In: Ius coronandi. Katalógus az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye gyűjteményeinek koronázási emlékeiből rendezett kiállításhoz. Szerk. Hegedűs András. Esztergom 2012. 5–14.
