Századok – 2019
2019 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Jeszenszky Géza: A brit külpolitika útja Ausztria–Magyarország felbomlasztásához
JESZENSZKY GÉZA 33 A teljesen kimerült Ausztria–Magyarország fél évvel az igen kedvező különbéke-ajánlatok után, de még a belső összeomlás előtt, 1918. október 4-én Németországgal és Törökországgal egyidejűleg azonnali fegyverszünetet kért Wilson elnök 14 pontja és egyéb nyilvános feltételei alapján. A Közép-Európa átrendezését a fegyverek elhallgatásánál is fontosabbnak tartó szakértők várakozást tanácsoltak, abban a reményben, hogy a türelmüket vesztő tömegek fellázadnak, és a Monarchia magától fölbomlik. Így is történt. Miközben a németeknek Wilson azonnal (október 8-án) válaszolt, Bécsnek két hetet kellett várnia az üzenetre, mely szerint a 14 pont már nem aktuális, a csehszlovákok és jugoszlávok pedig maguk jogosultak dönteni jövőjük felől. „A legsúlyosabb válság heteiben az osztrák kormány teljesen megbénult. Válaszra, vagyis inkább ítéletre várt. Sokáig kellett várnia. A várakozás alatt megszűnt kormánynak lenni.”105 A Lublin közelében, világias gondolkodású zsidó családban Ludwik Niemirowski néven született, de az angoloknál is angolabbá vált Namiernek, a politikai hírszerzés nagyra vágyó és magabiztos osztrák–magyar referensének valószínűleg tényleg volt sze repe a végzetes következményekkel járó várakoztatásban. 106 A Monarchia összeomlásának küszöbén – október elején – a propagandahivatal Steed és Seton-Watson közreműködésével kidolgozta és a Háborús Kabinet elé terjesztette a brit békefeltételeket, lényegében Wilson 14 pontjának módosított változatát. Lloyd George ugyan szóvá tette, hogy ezzel „a kormány hatáskörébe tartozó területre léptek”, de végül kisebb változtatások után Balfour elfogadta azokat, azzal a kikötéssel, hogy „felhasználhatók nem-hivatalos propaganda- politikára”. Az 5. pont szerint: „Biztosítani kell Ausztria–Magyarország valamennyi népének a helyét a világ szabad nemzetei között, és azt a jogukat, hogy egyesüljenek Ausztria–Magyarország jelenlegi határain túl élő rokonaikkal.” Ugyancsak szerepelt a programban az orosz és a török birodalom népeinek önrendelkezése, a breszti és a bukaresti béke érvénytelenítése, valamint Lengyelország függetlenségének helyreállítása.107 A brit álláspont november 4-én Háborúból békébe cím alatt megjelent a Times -ban, a többi brit és domíniumi lapban, illetve a világsajtó vezető orgánumaiban. Az Ausztria–Magyarország népeinek önrendelkezési jogát kimondó 5. pont a következőkkel bővült: „Ezzel együtt jár a független Cseh-Szlovák és Jugo-Szláv Állam létrehozása, Magyarország redukálása a magyar faj etnikai 105 Lewis Namier: The Downfall of the Habsburg Monarchy. In: A History of the Peace Conference of Paris. Ed. W. H. Temperley. London 1921. Újabb megjelenése: Lewis Bernstein Namier: Vanished Sup remacies: Essays of European History, 1812–1918. London 1958. 178. 106 A Monarchiát szinte irracionálisan gyűlölő „szakértő” hencegve mondogatta, hogy a válasz elodázását ő javasolta, s tanácsa a közvetítőkön át jutott el Wilsonig. „Saját kezűleg téptem darabokra az Osztrák–Magyar Monarchiát.” Sir Isaiah Berlin: Lewis Namier: a personal impression. In: A Century of Conflict, 1850–1950. Essays for A. J. P. Taylor. Ed. Martin Gilbert. London 1966. 224. 107 Stuart, C.: Crewe House i. m. 210–216.; Seton-Watson, H. and C.: New Europe i. m. 315.
