Századok – 2019
2019 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Jeszenszky Géza: A brit külpolitika útja Ausztria–Magyarország felbomlasztásához
A BRIT KÜLPOLITIKA ÚTJA AUSZTRIA–MAGYARORSZÁG FELBOMLASZTÁSÁHOZ 30 is hivatkozott, hogy a francia, az olasz és a régi (forradalom előtti) orosz kormány már megadta az elismerést.91 Hardinge és Cecil elfogadta Namier érvelését. Miután Károly császár 25 éves szövetséget kötött Németországgal, a brit kormány végleg feladta a különbéke reményét. „Úgy érezzük, hogy az Ausztriának Németországról való leválasztásával próbálkozó politikával fel kell hagynunk. [...] A legjobb taktikának az látszik, ha minden lehetséges segítséget megadunk Ausztria elnyomott népeinek a német–magyar uralom elleni küzdelmükben”, üzente a Foreign Office párizsi és amerikai képviselőjének.92 Ezek után a War Cabinet a külügyminisztérium hivatalnokainak tanácsára 1918. május 27-én a Beneš által kért elismerés elfogadása mellett döntött, s ezt június 3-án Balfour levélben közölte Benešsel, bár – mint Calder megjegyzi – a cseh vezető szövegezését módosítva Cecil a Nemzeti Tanácsot csak a szövetséges országokban ismerte el a csehszlovák mozgalom vezetőjének, nem tekintve magától értetődőnek, hogy az otthon élők nevében is beszélhet.93 Az óvatosabb fogalmazás két tényezőre volt visszavezethető. Sonnino olasz külügyminiszter ismételten megvétózta a jugoszláv függetlenség támogatását, Lloyd George pedig határozottan állást foglalt az olyan ígéretekkel szemben, amelyeket a szövetségesek csak nehezen tudnának megvalósítani – hiszen az antantnak továbbra is csak Németország, nem pedig az Osztrák–Magyar Monarchia legyőzése volt a célja.94 Ennél tovább a brit kor mány csak két hónap múlva ment, amikor az Egyesült Államok már végrehajtotta saját fordulatát és június 28-án Robert Lansing külügyminiszter kijelentette, hogy „a szláv faj minden ágát teljesen föl kell szabadítani a német és magyar uralom alól”.95 Poincaré francia államelnök július 1-jén zászlót adott át a létreho zott csehszlovák alakulatnak, és beszédében a Cseh–Szlovák Nemzeti Tanácsot hadserege politikai felsőbbségének ismerte el.96 Ezek után már London is kiállt a csehszlovák függetlenségi törekvések támogatása mellett. Amikor a sértődékenységgel nem vádolható Beneš „ideiglenes kormánya” szuverenitásának elismerését kezdte szorgalmazni, a restelkedő britek már csak az alkalmas formát keresték. Cecil humanitárius megfontolásból javasolta az elismerést: szerinte ugyanis az meggátolhatta, hogy az antant oldalán harcoló elfogott csehszlovák katonákat 91 Seton-Watson, H. and C.: New Europe i. m. 294–295.; Rothwell, V. H.: British War Aims i. m. 227. Namier memoranduma, 1918. május 18. FO 371/3135, No. 89425. 92 Calder, K. J.: Origins i. m. 182. A Washingtonba küldött üzenet a különbékét csak „a jelen pillanatban” nevezte kivihetetlennek. Rothwell, V. H.: British War Aims i. m. 222. 93 Calder, K. J.: Origins i. m. 193–194. 94 Rothwell, V. H.: British War Aims i. m. 224–225. 95 Az Egyesült Államok Közép-Európa politikájának legrészletesebb, de egyoldalú és súlyosan elfogult feldolgozása Victor S. Mamatey: The United States and East Central Europe 1914–1918. Princeton 1957. A fordulat meggyőző magyarázatát adja George Barany: Wilsonian Central Europe: Lansing’s Contribution. The Historian 28. (1966) 224–251. 96 Seton-Watson, H. and C.: New Europe i. m. 292.
