Századok – 2019
2019 / 2. szám - NŐI KOMMUNIKÁCIÓS MÉDIUMOK, TEREK ÉS RITUÁLÉK A 16–18. SZÁZADBAN - Géra Eleonóra: Budai nők a hatóságok előtt a 18. század elején
GÉRA ELEONÓRA 283 Két világ határán – özvegyasszony családfői szerepben Budán kevés olyan asszonnyal találkozni, aki elegendő vagyonnal és a családi gazdaság önálló irányításához szükséges képességekkel rendelkezett volna. Tartósan, életük végéig egyedül élő özvegyasszonyok a leggyakrabban a vezető beosztású kamarai hivatalnokok és a katonatisztek feleségei közül kerültek ki. Rendszerint már nem voltak fiatalok, s mindegyikük hosszú ideig, akár évtizedeken keresztül élt együtt az urával. Az iskolázott nemes polgárasszonyok, von Rittersheim lovag vagy von Weissenborn nejei a tisztek asszonyaival együtt már férjük életében hozzászoktak az önálló döntéshozatalhoz, ezért idősebb korban nem feltétlenül szorultak rá férfi támogatására. A férjek azonban neveltetésüket, életmódjukat és mentalitásukat tekintve különböztek a városi lakosságtól, elsősorban egymás társaságát keresték, megözvegyült asszonyaik pedig számíthattak kis körük – vagy az innen kikerült császári hivatalnokok, tisztek – férfi tagjainak pártfogására, utóbbiak kapcsolati rendszere pedig Pozsonyig, Bécsig ért. Az özvegy polgárasszonyok országos, sőt határokon túlmutató kapcsolatokkal általában nem rendelkeztek, nekik elhunyt férjük polgárjoga nyújtott védelmet, biztosított jogokat. A város általában kiemelt figyelmet fordított a polgárság körébe tartozó özvegyek támogatására, ha az nem sértette a város vagy a városatyák személyes érdekeit. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a családon belüli konfliktusok esetén – özvegy anya és fia vagy veje között −, amennyiben feltűnt egy újabb férfi családfőjelölt, a magisztrátus érzékelhetően a fiatalabb férfit igyekezett helyzetbe hozni az özvegyasszonnyal szemben. Akadt azért olyan erős asz szony, aki magasabb pártfogóit mozgósítva még ebben a helyzetben is képes volt helytállni és az érdekeit érvényesíteni. A megözvegyült polgárasszony a néhai családfő helyetteseként a magisztrátus előtt már nem egyszerű asszonyként, hanem adófizetőként, a saját ingó- és ingatlanvagyona felett szabadon rendelkező személyként jelenhetett meg, aki a maga és a háznépe érdekében eljárást kezdeményezhetett. Az özvegyasszonyok ráadásul szabadon űzhették férjük mesterségét és más polgári tevékenységeket, például megillette őket a bormérés joga, senki nem korlátozta őket a hitelezésben vagy éppen a hitelek felvételében.45 A kedvezmények mellett azért kötelességeik is voltak, küldeniük kellett valakit a polgárőrségbe, és a beszállásolás alól sem kaptak mindig felmentést, amennyiben igen, akkor beszállásolási illeték fizetésére kötelezték őket. Az özvegyi jogon birtokolt polgárjog egyedül a férj politikai jogait nem biztosította a nejének, vagyis nem 45 Michaela Schmölz-Häberlein elemzése szerint Emmendingenben az özvegyasszonyok, különösen a hivatalnokok és a gazdag polgárok volt nejei, fontos szerepet játszottak a hitelezésben. Michaela Schmölz-Häberlein: Kleinstadtgesellschaft(en). Weibliche und männliche Lebenswelten im Emmendingen des 18. Jahrhunderts. Stuttgart 2012. 213−214.
