Századok – 2019
2019 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Ольга Владимировна Хаванова: Усердие, честолюбие и карьера. Чиновничество в монархии Габсбургов в эпоху просвещенного абсолютизма (Dinnyés Patrik)
223 TÖRTÉNETI IRODALOM gazdag ego-dokumentum hagyaték miatt. Ahogy Olga Khavanova írja, ennek első csoportjába az általa vagy róla, latinul vagy németül írt kérelmek, előterjesztések, javaslatok stb. tartoznak. A második csoportot a latinul és magyarul folytatott magánlevelezése, míg az utolsót, a Bécsben és Budapesten is meglévő, latin nyelvű végrendelete alkotja. Ezt a forrásgazdagságot jól illusztrálja az a tény is, hogy a könyvben idézett kérelmezők közül Koncsek Bernáté a leghosszabb Mária Teréziának írt kérelem, amely összesen 2000 szóból áll. Amiért még érdemes egy egész alfejezetet neki szentelni, az az, hogy a patrónusa a 18. századi magyar történelem egyik meghatározó alakja, Batthyány Lajos nádor volt, így tehát Koncsek Bernáton keresztül a legfelsőbb körökbe is betekintést nyerhetünk. Nők és a hivatali közeg a negyedik fejezet címe, amely már eleve önmagáért beszél, de a két alcím még inkább pontosítja, hogy miről van szó benne: Özvegyek és özvegység , illetve Női kérelmezők. Az özvegység kapcsán külön értekezik Mária Teréziáról, aki maga is sok gyermeket hozott világra, és 1765-ben váratlanul elvesztette férjét, Lotharingiai Ferencet. Mindezek hatására érthető, hogy Mária Teréziának a kor szokásához képest is nagyobb gondja volt az árvákra, özvegyekre. Ezt különböző özvegy sorsra jutott asszonyok példái követik, a királynőnek írt kérvényeikből vett idézetekkel. Megtudhatjuk például, hogy 1762-ben a hivatalnokok özvegyeinek nyugdíját Mária Terézia 100 és 400 forint között határozta meg, függően attól, hogy az elhunyt férj milyen pozíciót töltött be. Igaz, ez az összeg elmarad a közép hivatalnokok átlagosan 4–5 ezer forintos fizetésétől. A fejezet második felében a legkülönbözőbb ügyekben eljáró női kérelmezők eseteiből hoz példákat a szerző. Az ötödik fejezet a Hivatali elit és a modern nemzetek létrejötte közti kapcsolatot tárgyalja. Ezekben a fejezetekben szó esik arról, hogy a német nyelv mennyire kötötte meg a magyar hivatali életet, a hivatali központokban és a peremterületeken hogyan értékelték a német nyelvet, milyen módon próbálták azt bevezetni a Habsburgok. A levéltári források ebből a fejezetből sem hiányoznak, megismerhetünk több, négy-öt nyelven beszélő hivatalnokot is. A záró alfejezetben – amely az Identitások kombinációja címet viseli – a Habsburg Monarchia, azon belül is a Magyar Királyság nemzeti sokszínűségéről olvashatunk. A Befejezésben arra világít rá Olga Khavanova, hogy a 18. század második felében, különösen a végén, a hivatali elit már nagyfokú horizontális és vertikális mobilitással rendelkezett, emiatt a költözés és a foglalkozásváltás sem okozott már különösebb nehézséget, ami – napjainkhoz hasonlóan – a sikeres karrierépítésben előnyt jelentett. Mindezekben szinte nélkülözhetetlenek voltak a rokoni vagy patrónusi kapcsolatok, amelyek teljesen behálózták a korabeli udvart. Olga Khavanova könyve a magyar történetírás számára is hordozhat újdonságokat, mélyfúrásai pedig a tudományos munkákban való hasznosíthatóságát segíthetik elő. A szövegben soha nem marad el a historiográfiai reflexió, de a fő érték – különösen a magyar történetírás számára – talán mégsem ez, hanem a levéltári források széles körének bevonása, amelyek által a hivatali elitről eddig alkotott képünk árnyaltabb, sőt sok esetben pontosabb lehet, nem beszélve az egyes személyek, családok biográfiájának gazdagodásáról. Az már csak külön örvendetes, hogy mivel a szerző jól tud magyarul, a cirill betűre való átírások is rendkívül alaposak és pontosak, referencia értékűek lehetnek mások számára is. Néhány helyen ugyan találtunk elütést, de ezek száma nem jelentős. Összességében elmondható, hogy a könyv a 18. századi magyar történelem alaposabb megismeréséhez színes adalékokat nyújt. Dinnyés Patrik
