Századok – 2019

2019 / 1. szám - KRÓNIKA - B. Halász Éva: Szokás és törvény. A Magyar Történelmi Társulat konferenciája 2018. december 7-én

SZOKÁS ÉS TÖRVÉNY

212

szövegek között felsorolt 17 eskütípus egyikével, a határjárások során alkalmazott esküvel foglalkozott. A Corpus Juris ebben az esetben nemcsak a szöveget, hanem az eskü során követendő szertartásrendet is közli. Ez utóbbit az előadó részletesen ismertette: a vitatott birtokon (nem megszentelt helyen!) leteendő földeskü előtt a birtokot felbecsültették, és az esküre kötelezettnek annyi eskütárssal kellett esküt tennie, ahány márkát ért a birtok. A kijelölt napon a királyi ember és káptalani tanúságtevő jelenlétében a határ egy pontján gödröt ástak, amelybe egy ember belefért derékig, abba az esküre kötelezett mezítláb, övét megoldva, fedetlen fővel beleállt, egy marék földet tartva a feje felett szóról szóra elismételte az eskü szövegét, amelyet a hiteleshelyi ember előmondott. Ha végzett, akkor az eskütársak következtek. Az előadó elmondta, hogy a forrásokban a földeskü 1236-ban jelenik meg, a kezdetben csak pár szavas formula a 15. század elejéig folyamatosan bővül, a szertartás többi elemét csak szórványosan említik. Adódik a kérdés, hogy ha a földeskü használata a 16. század közepére megszakad a Magyar Királyságban, akkor annak leírása hogyan került bele a Corpus Jurisba? A forrást az előadó a Quadripartitumban találta meg, de kiemelte, hogy az ott olvashatóaknak az okle

velek néhány ponton ellentmondanak: például a Négyeskönyv szerint csak a peres félnek kellett nekivetkőznie, míg a középkori szövegek hangsúlyozzák, hogy az eskütársaknak is ugyanazon külsőségeknek kellett megfelelniük. Az ismert 14. századi földeskü-mintákkal sem mutat párhuzamot a Négyeskönyv szövege. Az előadó arra a következtetésre jutott, hogy akkor jegyezhették le, amikor az már nem volt az élő jog része, de még nagyjából emlékeztek rá. A leírás felkeltette az esküformulákat is gyűjtő Mossóczy figyelmét, s így került be a Corpus Jurisba.

C. Tóth Norbert (MTA-HIM-SZTE-MNL Magyar Medievisztikai Kutatócsoport) Szokásból (?) törvény: a nádori cikkelyek

címmel tartott előadásában a nádori hivatal betöltésével, illetve a nádor jogkörével foglalkozó, hagyományosan 1486-ra datált nádori cikkelyek körüli problémákról beszélt. A cikkelyeket első ízben az 1553-ra elkészült Quadripartitum jegyzi le, de az 1540-es években is ismertek lehettek, szövegük több kéziratos törvénygyűjteményben is szerepel. Hivatkozott rájuk I. Ferdinánd 1561-ben, törvényszöveg először 1681-ben. Az előadó elmondta, hogy a 12 nádori cikkelyt három nagyobb csoportra lehet bontani: a szokásjogot rögzítő (1., 3., 8., 9. és 10.), az igényeket megfogalmazó (2., 4., 5. és 6.), valamint a „fantázia-szülte” cikkelyekre (7., 11. és 12.). A középkorban a nádori hivatal kereteit az 1222-es Aranybulla

és annak 1231-es megújítása rögzítette, átfogó és rendszeres szabályozása nem volt. Ferdinánd és Szapolyai János megbízottainak olmützi tárgyalásain Ferdinánd követei részletesen ismertették a nádornak az ország életében és az új király választásakor betöltött szerepét, s ennek kritériumai alapján Szapolyai választása nem volt törvényes. Érveik egyeztek a nádori cikkelyek szokásjogi részével és az 1526-os rákosi országgyűlés 2. és 22. cikkelyével;