Századok – 2019
2019 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Zsoldos Ildikó: A Károlyiak szerepvállalásai az 1905–1906-os kormányzati krízis idején
123 Zsoldos Ildikó A KÁROLYIAK SZEREPVÁLLALÁSAI AZ 19051906OS KORMÁNYZATI KRÍZIS IDEJÉN* A Károlyi család az egyik legnagyobb múltú magyar nemzetségből származik, amely Kaplony vagy Kaplyon néven ismert. Családfáját a família a honfoglalás koráig vezette vissza, ám eredetük hiteles forrásokkal csak a 13. század első felétől igazolható. A gens a 14. században több ágra bomlott, a Károlyi név először ebben az évszázadban fordul elő a forrásokban. A 14. századtól mind vagyoni helyzetükben, mind társadalmi pozíciójukban permanens növekedés mutatható ki. A regionális keretekből kilépett, országos befolyással rendelkező középnemesi család Károlyi Mihály 1609-es bárói rangra emelésével került be az arisztokrácia soraiba. A grófi címet Károlyi Sándor szerezte meg 1712-ben. Az uralkodó így jutalmazta a kuruc generális részvételét a Rákóczi-szabadságharc békés lezárásában.1 Károlyi Sándor örökségét utódai többnyire megbecsülték és tovább gyara pították, minek következtében a 19. században a Károlyiak számos ággal rendelkező nemzetsége – több százezer holdnyi földet és számos kastélyt birtokolva – a közélet különféle területein jelentős pozíciókat töltött be. 2 Tanulmányunkban gróf Károlyi Istvánnak (1845–1907) és családjának szerepvállalását tesszük vizsgálat tárgyává az 1905–1906-os kormányzati válság idején. A kortársak által Károlyi Pista grófként emlegetett főúr nem tartozott a legjelentősebb közszereplők közé, de korának jellegzetes közéleti személyisége volt. Górcső alá vesszük a közte és egyetlen fia, Károlyi György (1871–1954) között * A tanulmány a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára által létrehozott Károlyi Kutatócsoport kutatási projektjének keretében készült. 1 A Károlyiak genealógiájához, vezetéknevük keletkezésére vonatkozó hipotézisekhez, folyamatos anyagi gyarapodásukhoz, társadalmi státusuk növekedéséhez, illetve ezek okfejtéséhez lásd Kovács Ág nes: Károlyi Sándor ősei. In: Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltári Évkönyv XVII. Szerk. Nagy Ferenc – Galambos Sándor – Kujbusné Mecsei Éva. Nyíregyháza 2006. 479–486.; Püski Levente: A Horthy-korszak szürke eminenciása. Károlyi Gyula (1871–1947). Pécs–Bp. 2016. 12–13. A leszármazási rend elkészítéséhez az első forrásgyűjtő és rendszerező munkálatokat a család levéltárosai (Udvarhelyi Ferenc, Talabér László, Waltherr László, Géresi Kálmán, Éble Gábor) végezték el. A levéltárnoki állást Károlyi Antal létesítette 1769-ben. Ehhez részletesebben lásd Laczlavik György: Adalék a Károlyi levél tár nagykárolyi történetéhez. In: Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltári Évkönyv XVII. i. m. 521–534.; Kiemelten fontosak Éble Gábor – aki hivatalosan 1897 és 1901 között vezette a Károlyi levéltárat, de már 1886-tól komoly munkát végzett az archívumban, és lelkiismeretesen gondozta a rábízott dokumentumokat 1923-ban bekövetkezett haláláig – kutatásainak eredményeit tartalmazó kötetek és tanulmányok. Jelen írásunkhoz felhasznált opuszait lásd Éble Gábor: A Nagy-Károlyi gróf Károlyi család leszármazása a leányági ivadékok feltüntetésével. Bp. 1913.; Uő : A Károlyi grófok nagykárolyi várkastélya és pesti palotája. Bp. 1897. 2 A Károlyiak birtokközpontja a Szatmár megyei Nagykárolyban volt, ahol 1482-ben Károlyi Lancz László erős kőházat épített. Ezt alakította várrá a 16. század végén Károlyi Mihály (1585–1626).
