Századok – 2019
2019 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Jeszenszky Géza: A brit külpolitika útja Ausztria–Magyarország felbomlasztásához
JESZENSZKY GÉZA 11 A politikusokétól gyakran eltérő utakon járó brit hadvezetés a külpolitikában nehezen tért le a kitaposott ösvényekről, s az önrendelkezés gondolatát sem elvi, sem gyakorlati szempontból nem találta szerencsés ötletnek. Lord William Robertson, a vezérkar főnöke 1916. augusztus 31-én benyújtott memoranduma kétségbe vonta, hogy a német hadseregre teljes vereséget lehetne mérni, de azt az európai egyensúly szempontjából nem is tartotta kívánatosnak. Kifejezetten helytelenítette Ausztria–Magyarország felosztásának gondolatát, csak Bosznia– Hercegovinát adta volna át Szerbiának. Lengyelország függetlenségének helyreállítását viszont – egy orosz nagyherceg uralma alatt – támogatta.27 Az álláspontok egyeztetésére hivatott testület, a Háborús Bizottság (War Committee) számára készített memorandumban Arthur Balfour, ekkor az Admiralitás első lordja, pár hét múlva azonban már külügyminiszter, a konzervatív alapállásúak közül szinte egyedül hajlott az önrendelkezési gondolat elvi és gyakorlati támogatására. A jövendő nemzetközi vitaforrások csökkentésének reményében javasolta, hogy tanulmányozzák a Habsburg Monarchia nemzetiségi mozgalmainak követeléseit. Ő viszont – összhangban Steed és Seton-Watson felfogásával s az utolsó száz év angol külpolitikájával – Lengyelország függetlenségét nem látta megvalósíthatónak, csupán Oroszországon belüli autonómiáját tartotta kívánatosnak.28 Ekkor azonban még nem született kormányszintű döntés, az adott pillanatban a brit vezetés nem kívánta magát semmilyen program mellett elkötelezni, el akarta ugyanis kerülni, hogy előzetes kötelezettségvállalások nehezítsék akár egy különbéke, akár egy általános megegyezéses béke megkötését vagy a győzelem maximális kiaknázását. Az Egyesült Államok újraválasztott elnöke, a „győzelem nélküli békét” szorgalmazó Woodrow Wilson 1916. december 18-án békefeltételeik közlését javasolta a hadviselőknek, hogy azok alapján tárgyalásokat lehessen kezdeni. Pár nappal korábban a Központi Hatalmak ugyancsak béketárgyalásokat javasoltak, konkrét feltételek megnevezése nélkül. Az antant ezt merő propagandának tekintve elutasította, de Amerikának a hadikölcsönök és az élelmiszer-szállítások miatt lekötelezetten olyan választ kellett adnia, amely vonzó, igazságos hadicélokat hirdetve alkalmasnak tűnt az elnök és a közvélemény megnyerésére.29 A december George I–II. London 1936. I. 43., illetve Uő: The Truth About The Peace Treaties I–II. London 1938. I. 31–50. Részletesen összefoglalja Rothwell, V. H.: British War Aims i. m. 42–44., itt: 43. A Monarchiát érintő vonatkozásokat kimerítően veszi szemügyre Calder, K. J.: Origins i. m. 94–96. 27 Field Marshal Sir William Robertson: General Staff Memorandum. London,1916. aug. 31. Lásd Cal der, K. J.: Origins i. m. 97–98.; Rothwell, V. H.: British War Aims i. m. 49–50. David French szerint a katonai vezetés reálisabban mérte fel az erőviszonyokat, és a békében kevésbé akarta figyelembe venni francia és orosz szövetségese szándékait. Lásd David French: British Strategy and War Aims 1914–1916. London–Boston 1986. 28 Calder, K. J.: Origins i. m. 100. 29 Sterling Kernek: The British Government’s Reactions to President Wilson’s ’Peace’ Note of Decem ber 1916. The Historical Journal 13. (1970) 721–766. A brit kormány szakértői megállapították, hogy
