Századok – 2019
2019 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Gábor Klaniczay – Éva Pócs – Anna Klaniczay (szerk.): Witchcraft and Demonology in Hungary and Transylvania (Urbán Máté
1060 TÖRTÉNETI IRODALOM bosszúból és hírnevének tisztára mosása érdekében. A jogász, akinek bűnlajstroma igen jelentős volt, rájött, hogy ellenlábasainak elhallgattatásához a boszorkányvád a leghatékonyabb fegyver. A szerző következtetései szerint magyarországi és erdélyi viszonylatban jelentősek a prókátor által gerjesztett üldözések, de a nyugat-európai hisztériákhoz hasonlítva nem túlzottan nagyléptékűek. Klaniczay Gábor Healers in Hungarian Witch Trials című írása három esettanulmány (a kolozsvári, a szegedi és kiskunhalasi perek bemutatása) segítségével vizsgálja a kora újkori Magyarország népi gyógyítóinak kapcsolatát a boszorkányüldözésekkel. A magyarországi boszorkányvádakban leggyakrabban a népi mágia specialistái jelennek meg, akik gyakorta gyógyítottak rontás-levétellel. A malefícium narratívák szerepei azonban gyakran megcse rélődtek: a gyógyítókból sokszor lettek rontók. A szerző végkövetkeztetése, hogy nem kizárólag a boszorkányváddal illetett személyek végeztek népi gyógyítói tevékenységet. A perekben tanúként is számos gyógyító és bába megjelenik. A kálvinista egyház által a népi gyógyítók ellen vezetett propaganda-hadjárat ellenére a csoport végig megőrizte megbecsült helyét a 16–17. századi társadalmakban. Magyarországon azok ellen a népi gyógyítók ellen indítottak boszorkánypereket, akik valamilyen más szempontból is kérdéses személyiségek voltak: családi, szomszédi konfliktusba keveredtek vagy olyan vándor gyógyítók voltak, akik veszélyeztették a helyi orvoslók megélhetését, mások személyes bosszú áldozataivá váltak. Az egyházi és világi elit mellett maguk a gyógyítók gerjesztették a boszorkányhisztériákat. Kis-Halas Judit ( Divinatio Diabolica and Superstitious Medicine: Heelers, Seers and Diviners in the Changing Discourse of Witchcraft in Early Modern Nagybánya) tanulmánya Nagybánya boszorkánypereinek narratívájában vizsgálja a város medikalizáció előtti „orvosi piacát”. A hivatalos orvoslás térhódítása előtt a mágikus népi gyógyítóknak fontos szerepük volt az „egészségügyi piacon”. A szerző a gyógyítási szolgáltatásokkal kapcsolatos kérdéskörökkel foglalkozik: többek között a gyógyítói kereslet és kínálat viszonyával, valamint a rossz gyógyításra adott társadalmi reakciókkal. A tanulmány fő kérdése, hogy milyen összefüggés van a boszorkányvádak és a mágikus „orvosi piac” alakulása között. A szerző három kronológiai csomópont elemzésével mutatja be, hogy a helyi konfliktusok miként vezettek el a népi gyógyítók elleni boszorkányvádakhoz. A vizsgált esetekből kiderül, hogy a gyógyítók közötti vetélkedések gyakran vezettek kölcsönös vádaskodáshoz. Másik fontos következtetése, hogy a kálvinizmusnak meghatározó szerepe volt abban, hogy a mágiát végző gyógyítók könnyen váltak boszorkányüldözés áldozataivá, mivel a református teológiai felfogás démonizálta a fehér mágiát. Pócs Éva Shamanism or Witchcraft? The Táltos before the Tribunals című tanulmánya a kora újkori táltos hiedelmet vizsgálja a 17‒18. századi boszorkányperekben megjelenő 35 táltos ügyének elemzésével. A vizsgált korszakban a táltosok leginkább a boszorkányperekben jelennek meg, gyakran boszorkányság vádjával. Pócs Éva tanulmányának fő kérdése, hogy beszélhetünk-e a kora újkori Magyarországon a boszorkányságtól független táltos hitről, vagy az ősi mitológia elemei teljesen beolvadtak a boszorkányhiedelmek rendszerébe. A boszorkányperekben szereplő táltosokat a szerző a narratív konstrukciók vizsgálata révén funkcionális csoportokra osztotta. Következtetései szerint a sámán többnyire pozitív előjellel jelenik meg a vizsgált forrásokban, a legritkább esetben ítéltek el valakit csupán azért, mert táltos volt. A periratokban a táltos leginkább gyógyítóként, jósként és kincskeresőként jelenik meg. A boszorkányok és a táltosok között viszont számos a hasonlóság: mindkét csoport tagjai mágikus tevékenységet űztek, amelyet jó és rossz célra egyaránt használhattak, ambivalens természetük miatt sok táltost illettek boszorkányság vádjával. A boszorkányok is képesek voltak rontás-levételre és lélekutazásra. Pócs Éva végkövetkeztetése szerint a 18. században a boszorkány és sámánhit nem egymás ellenéteként jelenik meg, hanem egymás kiegészítőjeként. A kora újkorra tehát a táltos mitológia beépült a boszorkányság rendszerébe.
