Századok – 2019
2019 / 5. szám - TANULMÁNYOK - C. Tóth Norbert: Hol lakott Szilágyi Erzsébet, amikor Budán élt? Hozzászólás a nyéki királyi kúria történetéhez
HOL LAKOTT SZILÁGYI ERZSÉBET, AMIKOR BUDÁN ÉLT? 968 Kunc ispán majorjának birtoklástörténete 18 A major tulajdonviszonyait a kezdetektől a 15. század közepéig Csánki Dezső idézett munkájában nagyrészt feltárta, így ennek bemutatása során főleg rá fogok támaszkodni. A major okleveles forrásokkal azonosítható első birtokosa bizonyos Kunc ispán, Buda város egykori bírája volt. Az ő unokája, Rubin ispán fia, Jakab 1333. január végén eladta a majort19 Kunc ispán másik unokájának, János fia, Kunclin budai polgárnak száz ezüstmárkáért.20 Az uradalom ettől kezdve Kunclin kezén volt, minden bizonnyal annak haláláig. Időközben, 1343-ban azonban a budafelhévízi stefanita keresztes konvent21 beperelte őt azon a címen, hogy a major és tartozékai az egyházuk tulajdonát képezték. Az oklevelekből kihámozhatóan azonban inkább a területről nekik járó (bor)tizedek ügye volt a per fő kérdése,22 a jelek szerint a korábbi tulajdonosok elfeledkeztek ennek megfizeté séről a felhévízi Szentháromság-egyháznak. A pert végül olyan megállapodással zárták le, amelynek alapján a major, haszonvételei és tartozékai örökre Kuncliné és örököseié maradnak, akik viszont cserébe – ahogyan eddig is kellett volna – minden év október 6-án egy aranyforintot kötelesek fizetni az egyháznak. A későbbiek szempontjából fontos megemlítenünk, hogy a per ugyan a király előtt kezdődött, de ő – Buda város kiváltságaira tekintettel – az ítélethozatalt átküldte Buda tanácsa elé.23 Úgy tűnik, a tizedek fejében járó évi egy aranyforint fizetése sokáig rendben zajlott, ám az 1350-es évek közepén a felhévízi keresztesek nem 18 A „major” megnevezésen – a félreértéseket elkerülendő – a teljes birtoktestet/uradalmat értem, és nem „épület és közvetlen környéke” értelemben használom a szót. 19 Itt tévedett Csánki Dezső, mivel nem használva az 1333. jan. 30-ai oklevelet, a febr. 27-ei alapján (Monumenta ecclesiae Strigoniensis I–III. Collegit et edidit Ferdinandus Knauz – Ludovicus Crescens Dedek. Strigonii 1874–1924. [a továbbiakban: MES] III. 222.; Anjou-kori oklevéltár. Documenta res Hungaricas tempore regum Andegavensium illustrantia I–XV. [1301–1331], XVII. [1333], XIX– XXXV. [1335–1351], XXXVII–XXXVIII. [1353–1354], XL. [1356], XLVI–XLVIII. [1362–1364]. Szerk. Almási Tibor – Blazovich László – Géczi Lajos – B. Halász Éva – Kőfalvi Tamás – Kristó Gyula – Makk Ferenc – Piti Ferenc – Rábai Krisztina – Sebők Ferenc – Teiszler Éva – Tóth Ildikó. Bp.– Szeged 1990–2018. [a továbbiakban: Anjou-oklt.] XVII. 90. sz.) arról írt, hogy e Kunclinus apja, János „[úgy látszik] egy másik Kuncznak volt a fia” (Csánki D.: Kuncz ispán i. m. 687.). A tévedését javította, továbbá az általuk nem viselt bírói címre, valamint a családra lásd Kubinyi A.: Budai patriciátus i. m. 468–469. Mihály 1371. márc. 30-án még mint bíró szerepel (DL 5919.). 20 MES III. 223. (Anjou-oklt. XVII. 51. sz.). 21 Az 1990-es évek előtti szakirodalomban tévedésből johannitáknak vélték őket. Vö. Boroviczény Károly György: Cruciferi Sancti Regis Stephani. Tanulmány a stefaniták, egy középkori magyar ispotályos rend történetéről. Orvostörténeti közlemények 133–140. (1991–1992) 7–48. 22 Csánki Dezső szerint „[a] keresztesek tehát – mily czímen, nem tudjuk – tulajdonkép az egész majort, annak teljes tulajdonjogát perelték, s végül beérték az évi egy forintban megállapított tizeddel”. Lásd Csánki D.: Kuncz ispán i. m. 691.). 23 Csánki D.: Kuncz ispán i. m. 690. (1343. szept. 4., MES III. 514.; Anjou-oklt. XXVII. 594. sz.), vö. MES III. 515. (1343. szept. 4., Anjou-oklt. XXVII. 595. sz.) és MES III. 525. (1343. okt. 17., Anjou-oklt. XXVII. 695. sz.).
