Századok – 2018

2018 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Tóth Ágnes: Közösségi igények és politikai elvárások között. A Német Szövetség tevékenysége (1955–1970)

KÖZÖSSÉGI IGÉNYEK ÉS POLITIKAI ELVÁRÁSOK KÖZÖTT 842 Ennek érdekében először 1954 júliusától a Freies Leben című német nyelvű havilap megjelenését tették lehetővé.4 Majd a Politikai Bizottság (PB) 1955. július 18-i ülésén jóváhagyta a Titkárságnak a Német Szövetség létrehozására vonatko­zó előterjesztését, amely a korábbiakhoz viszonyítva a szervezet neve tekintetében jelentős változást tartalmazott. Az előző dokumentumok – a többi nemzetiségi szövetséghez hasonlóan – a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége el­nevezést tartalmazták. A PB határozat viszont a Magyarországi Német Dolgozók Kulturális Szövetségének (Kulturverband der deutschen Werktätigen in Ungarn) létrehozásáról rendelkezett. A névváltoztatást nem indokolták. A szervezet meg­nevezésében nyelvileg is kifejezésre jutott a politikai hatalomnak a németséggel szemben megnyilvánuló gyanakvása. A kommunista frazeológia nyelvezetében a Szövetség nevéből a „demokratikus” szó elhagyása azt jelentette, hogy a hatalom a közösség egészét politikailag megbízhatatlannak tartotta. A névadással közvet­lenül is kifejezték, hogy a szervezet csak kulturális tevékenységet fejthet ki, de ezt is csupán a német „dolgozók” – azaz dekódolva a kor fogalomhasználatát, a német nemzetiség rendszerhűnek bizonyuló tagjai – körében. 5 A határozat szerint a Szövetség céljai között a közösség kulturális életének szervezése és irányítása, a népművészet feltárása és terjesztése mellett, a „német dolgozók fokozottabb bevonása a szocializmus építésébe”, a helyi tanácsok mun­kájának segítése, illetve a „Freies Leben szerkesztési és terjesztési problémáinak megoldása” is szerepelt. 6 A Magyarországi Német Dolgozók Kulturális Szövetsége 1955. október 1-jén a Freies Leben szerkesztőségében alakult meg. Az alapító ülésen Frank László (a lap főszerkesztője), Wild Frigyes (egyetemi lektor), Nagy Endre (a Népművelési Minisztérium főelőadója), valamint Fürst György, Ilosvay Ferenc és Konrád Tamás (újságírók) vettek részt. Az ülésen kimondták a Szövetség megalakulását, továbbá Frank László javaslatára Wild Frigyest egyhangúlag megválasztották fő­titkárnak.7 A német közösség tagjait a Szövetség megalakulásáról Wild Frigyes Gründung des Kulturverbandes der deutschen Werktätigen in Ungarn című, a Freies Leben következő számában megjelent cikke tájékoztatta. 8 4 Uo. 5 A szervezet 1956 szeptemberétől Német Dolgozók Demokratikus Szövetsége, 1969 áprilisától Ma­gyarországi Németek Demokratikus Szövetsége néven működött tovább, ami a Szövetség szervezeti felépítésében, feladataiban és kompetenciáiban, valamint megítélésében bekövetkezett változásokat is jelezte. A továbbiakban a szövegben a Német Szövetség megnevezést használom. 6 MNL OL Magyar Dolgozók Pártja központi szervei. KV., Pb., Titkárság SZB nyomtatott határoza­tai, körlevelei (a továbbiakban: M-KS 276. f. 60. cs.) 526. ő. e. Az előterjesztések Wild Frigyest mint a Szövetség leendő vezetőjét nevezték meg. A határozat ügyelve a demokratikus játékszabályok formá­lis betartására, személyi javaslatot nem tartalmazott. 7 Poprády Judit: A Magyarországi Németek Szövetségének története. Fons 2. (1995) 221–257., 228. 8 Freies Leben, 1955. november 5. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom