Századok – 2018
2018 / 4. szám - TANULMÁNYOK - H. Németh István: Állam és városok – A szakszerűsödés felé vezető első lépések a városi igazgatásban, 1670–1733
ÁLLAM ÉS VÁROSOK – A SZAKSZERŰSÖDÉS FELÉ VEZETŐ ELSŐ LÉPÉSEK 784 legitimitása is. Amíg azt korábban magától a választó polgárságtól nyerték el, addig az új hivatalviselőket a 17. század utolsó harmadától az uralkodó személyét képviselő biztos iktatta be, vagyis a tisztviselők az ő kezétől nyerték el legitimitásukat.53 Amíg ugyanis a 17. század utolsó harmadát megelőzően a tisztújítások a városi tanács önreprezentációjaként értelmezhető események voltak, addig ez a század utolsó harmadától jelentősen megváltozott. A választás során erős hangsúlyt kapott a megválasztott testületek és személyek jelképekben leírt hatalmának megerősítése. A magyarországi szabad királyi városokban a tisztújítások ceremóniája erősen kötődött a kötelező elemként tartott istentisztelethez, de ekkor azt a célt szolgálta, hogy a választás isteni sugallatra történő értelmezését erősítse meg. A választások során tartott prédikációk egyrészt a választás isteni eredőit, másrészt a nem születési alapon nyugvó, hanem választott tisztviselők hatalmát erősítették meg, mivel azokban a vezetők fennhatóságát és az alattvalók kötelességeit hangsúlyozták. Ezt erősítette meg, hogy a megválasztottak közül a város első embere az esküjét mindig a templomban, míg a többiek a városházán tették le. Ezzel szemben a választási biztosok megjelenésével gyökeres változásokra került sor a tisztújítások rituáléjában. Miután az állam a városi tisztviselőket egyre inkább saját hivatalnokainak tekintette, a választás során az kapott hangsúlyt, hogy az aktus ne csupán Isten és a választójoggal rendelkezők ügye legyen, hanem a biztosok az uralkodó fennhatóságát testesítsék meg. A tisztújítások során ezért alapvetően megváltozott a rituálé több olyan eleme, amely a világi hatóságoktól független, csupán az Isten fennhatósága alatt álló városi hatóságot volt hivatott jelképezni. A tisztújítás legfontosabb szereplőjévé az uralkodó képében eljáró kamarai alkalmazott vált. Amíg korábban a város vezetését jelképező tárgyakat (pálca, kulcs, kard) a leköszönők mintegy visszaadták a város polgárságának, most az uralkodó, azaz a magyar király emberének kellett ezeket a jelképeket átadni, és tőlük is kapták vissza a megválasztott tisztviselők. E tényezőt erősítette, hogy a városokban ezután 53 A városi reprezentáció, mint a legitimáció kérdéséről lásd Interaktion und Herrschaft. Die Politik der frühneuzeitlichen Stadt. Hrsg. Rudolf Schlögl. Konstanz 2004. Ugyanitt Andreas Würgler és Jörg Rogge tanulmányai, lásd Andreas Würgler: Zwischen Verfahren und Ritual. Entscheidungsfindung und politische Integration in der Stadtrepublik Bern in der Frühen Neuzeit. In: Interaktion i. m. 63–91., illetve Jörg Rogge: Kommunikation, Herrschaft und politische Kultur. Zur Praxis der öffentlichen Inszenierung und Darstellung von Ratsherrschaft in Städten des deutschen Reiches um 1500. In: Interaktion i. m. 381–407. A magyarországi városi reprezentációval kapcsolatban a középkor esetében Bártfa, míg a 17–18. század időszakát illetően Sopron és Kassa kutatottabb. Lásd Mikó Árpád: A bártfai városháza. Adalékok a Jagelló-kori reneszánsz történetéhez Felső-Magyarországon. Művészettörténeti értesítő 53. (2004) 19–52.; Tompos Ernő: A régi soproni városháza újkori története és az új városháza (tanácsháza) építéstörténete. Soproni Szemle 31. (1977) 212–233., 298–320.; Galavics Géza: A kassai (Košice) városháza mennyezetképei. (Művészet és polgárság a XVIII. század végén). Acta iuvenum 2. (1968) 359–382.; Géza Galavics: Kunst, Bürgertum und aufgeklärter Absolutismus in Ungarn. In: Actes du XXIIe Congrés International d’histoire de l’art I–II. Ed. György Rózsa. Bp. 1969–1972. II. 221–225., 381–383.
