Századok – 2018
2018 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kármán Gábor: II. Gusztáv Adolf és Erdély fejedelmei
KÁRMÁN GÁBOR 767 Adolffal – egy nagy, lengyelellenes koalíció keretei között –, amely, ha minden ideálisan alakul, akár királyi címet is hozhatott volna Erdély fejedelmének. A másik oldalon II. Gusztáv Adolfnak egészen addig volt fontos a kapcsolat keresése Bethlen Gáborral, amíg a Lengyel-Litván Unió ellen szövetségesek nélkül vívta háborúját. 1630-ban, miután megkezdte invázióját a Német-római Biro da lom -ban, valószínűleg akkor sem tért volna vissza a lengyel frontra, ha az erdélyi fejedelem nem hal meg még Jacques Roussel Skandináviába érkezése előtt, és létrejön a Rzeczpospolita elleni nagy, az oszmánokat és Moszkvát is magába foglaló szövetségi rendszer. 1632-ben aztán végre eljött a pillanat, amikor mindkét uralkodó érdeke azonos volt, hiszen II. Gusztáv Adolf már a Birodalomban háborúzott, míg Rákóczi egy Habsburg-ellenes fellépéssel nemcsak erdélyi pozícióját erősíthette volna meg, de egyes megjegyzéseiből az derül ki, hogy a magyar királyi cím elnyerésében is reménykedett. Ekkor a szövetségkötés legnagyobb akadályává azonban az lépett elő, ami a fejedelem számára legvonzóbbá tette volna azt: II. Gusztáv Adolf páratlan sikere. A svéd király egész egyszerűen túl kevés előnyhöz jutott volna a Rákóczival való szövetség megkötése által ahhoz képest, hogy a fejedelem nemcsak pénzbeli támogatást várt el, hanem a katonai döntéshozatalt is befolyásolta volna azzal, hogy egy tízezer fő körüli kontingenst a magyar határ közelébe rendelt volna. A hágai szövetség résztvevőivel ellentétben, akik Bethlen Gábornak megígérték a subsidium ot, II. Gusztáv Adolf már saját seregének fenntartását is csak viszonylag kis mértékben tudta saját forrásaira építeni, így nem csodálkozhatunk, ha a király csak a minimális udvariassági gesztusokat tartotta szükségesnek erdélyi tárgyalópartnereivel szemben, illetve egy idő után már azokat sem. Aligha véletlen, hogy az egyetlen pénzügyi ígéretet tartalmazó ajánlat svéd oldalról már akkor érkezett, amikor a király halála után a szövetség stabilitása megkérdőjeleződött és minden újabb hatalom bevonása létfontosságúnak tűnt ahhoz, hogy Axel Oxenstierna elérhesse a kitűzött célt – hogy tudniillik a Svéd Korona ne csak egyszerűen kivonuljon a Német-római Birodalomból, hanem a győztes oldalon álljon a békekötéskor. Amellett, hogy egy erdélyi szövetség, amelynek bármilyen – akár pénzbeli, akár stratégiai – költségei vannak, nem tűnt elég vonzónak 1632-ben a svéd király számára, még egy komoly akadálya volt annak, hogy létrejöhessen valamiféle katonai együttműködés: ezt az akadályt pedig Brandenburgi Katalinnak hívták. Ha 1626 elején úgy tűnt II. Gusztáv Adolfnak, hogy a Bethlen Gábor esküvője révén létrejövő sógorsági kapcsolat nagyszerű keretet teremt a kommunikációra, a fejedelemasszony balsikerű uralkodása és az utána évekig húzódó kiegyezési kísérletek – amelyek legfontosabb akadálya Katalin egyre világosabb elköteleződése volt a császár és a katolicizmus mellett – hatalmas terhet raktak a svéd– erdélyi tárgyalások további menetére. A svéd király, még ha nyilvánvalóan voltak is kételyei
