Századok – 2018
2018 / 1. szám - MAGYARORSZÁGI MIGRÁCIÓK - Kránitz Péter Pál: Örmény menekültek Konstantinápolytól Budapestig. A humanitárius politika korlátai a két világháború között, különös tekintettel Délkelet-Európára és Magyarországra
ÖRMÉNY MENEKÜLTEK KONSTANTINÁPOLYTÓL BUDAPESTIG 64 ellentétpárt alkot. A török turáni, militarizált, brutális, ellenzi a tudományokat, művészeteket és a kereskedelmet. Az örmény árja, mint mi, békés természetű”. 12 Amint arra Stefan Ihrig legutóbbi monográfiájában rámutatott, és amint erre magam is kitértem egy korábbi tanulmányomban,13 a németországi és az Osztrák–Magyar Monarchia által képviselt narratíva pont ellenkezőleg, az örményeket az önrendelkezésre és államiságra méltatlan, „alsóbbrendű fajként”, míg a törököket egy „nemes” és „civilizált fajként” ábrázolta, amely joggal uralkodik az örmények felett. 14 Ez a két szembenálló narratíva valójában egyazon érme két oldala – a két versengő félre osztott gyarmati világ uralkodó ideológiájának leképeződése egy olyan, mindent elsöprő háború küszöbén, amelynek során a nagyhatalmak készek voltak a gyarmati dominancia oltárán milliók életét feláldozni. 15 Bár az első világháború végül az antant – és a szövetség országaiban uralkodó politikai diskurzus(ok) – győzelmével végződött, az Oszmán Birodalom másfél milliós örmény lakosságának egy része a népirtás – vérengzések, deportálások és haláltáborok – áldozata lett; akik túlélték, elmenekültek. A győztes hatalmak a Sévres-i békeszerződéssel létrehozták ugyan a vérrel áztatott, elnéptelenedett nyugat-örmény területeken a független Örmény Köztársaságot, azonban az örmény állam kérészéletűnek bizonyult.16 Egy új politikai és katonai hatalom, képesek a civilizáltság nyugati szintjét elérni. Felicia Rudolphina Scatcherd: Armenia: how she is helping the cause of the Allies. London 1915.; Cyrus Hamlin: Among the Turks. New York 1877. 12 Emile Doumergue: L’Arménie, les massacres et la Question d’Orient. Paris 1916. 8. 13 Stefan Ihrig: Justifying Genocide. Germany and the Armenians from Bismarck to Hitler. Cam bridge (USA) 2016.; Kránitz Péter Pál: The Armenian Genocide in Interwar Hungarian Political Dis course. Journal of Levantine Studies 5. (2015) 2. sz. 71–86. 14 Jól jellemzi a két szövetségi rendszer nyilvánosságában és politikai diskurzusában uralkodó narratívák összeférhetetlenségét a haditudósító Orbók Attila, hivatalos oszmán kiadványok alapján összeállított, majd 1916-ban közreadott Igazság az örmények forradalmi mozgalmáról című füzete. A szerző ebben a „nyugati propagandát” kívánta összevetni az „igazsággal”, a következő megállapításokra jutva: a „mostani örmény mozgalmak is, melyeket az entente sajtója és a semleges sajtó, mint vallási küzdel met akart föltüntetni, tisztán politikai természetűek; Oroszország és az entente-hatalmak bujtogatására a harmincmillió lakosú török birodalom másfél millió lélekből álló örmény nemzetisége függetlenségét akarja visszanyerni, független Örményországot akar teremteni, idegen hatalmak segítségével, összejátszva az ellenséggel [...] a török kormány jogosan járt el a politikai természetű, államellenes mozgalmakkal szemben, melyet az örménység és Törökország ellenségei mindig előszeretettel tüntettek fel vallási harcnak, a kereszténység küzdelmének az »elnyomó pogánysággal« szemben”. Lásd Orbók Attila: Igaz ság az örmények forradalmi mozgalmáról. A császári ottomán kormánynak az örmények államellenes mozgalmáról beszerzett eredeti hivatalos adatai nyomán. Bp. 1916. 8–10. Természetesen léteztek kivételek. Példaként szolgálhat Johannes Lepsius munkássága. 15 Az első világháború harmadik évében, egy népszerű, tíznél is több kiadást megélt nyomtatvány egészen odáig ment, hogy az örmények elnyomását úgy jellemezte, mint egy „német módszer török kivitelben”. René Pinon: La Suppression des Arméniens. Méthode Allemande – Travail Turc. Paris 1916. 16 Bővebben Richard G. Hovannission: The Republic of Armenia I–IV. Los Angeles–London 1974– 1996.; Kránitz Péter Pál: (Un)protecting the Armenian Republic at the First Assembly of the League of Nations. Patmut’yun yev Hasarakagitut’yun: Taregirk’ 3. (2017) 105–127.
