Századok – 2018
2018 / 3. szám - ISMERT FORRÁSOK – ÚJ ÉRTELMEZÉSEK - B. Szabó János – Bollók Ádám: A „szavart–türk dosszié”. A 9. századi kelet-európai steppei vándorlások 16–17. századi párhuzamok tükrében
B. SZABÓ JÁNOS – BOLLÓK ÁDÁM 529 mostanáig fejedelmeik ugyanazokból a nemzetségekből valók, és nem másból”. Vagyis az, hogy a bizánci értelmezés szerint nem volt valódi fejedelmük, nem jelenti egyben szükségszerűen azt is, hogy ne lettek volna közöttük olyan tekintélyesebb, a hatalmat ténylegesen birtokló nemzetségek, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy belőlük a bizánci császár elismert keresztény uralkodót állítson e népek élére – ahogy a bizánciak korábban már a Fekete-tenger partvidékén élő csoportok esetében is eljártak. 200 Természetesen ennek a birodalmi érdekeket szolgáló politikának is megvoltak a maga korlátai, amint azt egyebek mellett a Krím délkeleti részén, Kercsben és annak közelében élő „hunok” 527–528-ban keresztény hitre tért királya, Gordas végzetes kudarca is jelzi.201 Másrészt viszont a Bizánci Birodalom észak-balkáni határvidékén, Singidunum közelében elő herulok 6. századi kliensállamának sorsa azt is megmutatja, hogy ha lehetőség nyílt rá, akkor még mindig az adott nép saját előkelői közül választott uralkodó kinevezése/támogatása tűnt a jobb megoldásnak. Amikor ugyanis a herulok királyának meggyilkolása után Prokopios szerint maguk a herulok kértek uralkodót a bizánci császártól, Justinianos a seregében parancsnokként szolgáló, Konstantinápolyban élő Suartuast léptette fel királyjelöltként. Ám ezzel a császár támogatottja a Skandináviából meghívott és Suartuas királlyá tétele után nem sokkal megérkező, a herulok ősi uralkodó nemzetségéhez tartozó jelöltekkel, Datiusszal és testvérével, Aordusszal került szembe. Ez kezdetben a bizánci párt győzelmével végződő herul „belháborút”, végső soron azonban a herulok szétvándorlását, lázadásait és a balkáni herul kliensállam megszűnését idézte elő.202 Ezzel pedig végeredményben Justinianos a herul belviszonyokba történő beavatkozásának legfontosabb célját nem tudta elérni: nem volt képes megakadályozni a korábban fontos szerepet játszó herul segédcsapatok lassú, de biztos lemorzsolódását és elvesztését a birodalom számára. 203 Mindezt látva könnyen megérthető, hogy a besenyő támadások sújtotta szavartok 200 Gyula Moravcsik: Byzantine Christianity and the Magyars in the Period of Their Migration. American Slavic and East European Review 5. (1946) 32–38. Ha valamit, akkor ezt a metódust bizton tekinthetjük a bizánci államszervezési modellnek. 201 Theophanes, Chronographia AM 6020 (AD 527/528): The Chronicle of Theophanes Confessor: Byzantine and Near Eastern History, AD 284–813. Transl. Cyril Mango – Roger Scott. New York 1997. 267. 202 Procopios, De bello gothico II.14.37–42., II.15.27–36: Procopios with an English Translation in Seven Volumes. Vol. III: History of the Wars, Books V and VI: The Gothic War. Ed. and transl. Henry Bronson Dewing. London–New York 1919. 412–413., 420–425. Vö. Roland Steinacher: The Heru les: Fragment of a History. In: Neglected Barbarians. Ed. Florin Curta. (Studies in the Early Middle Ages 32.) Turnhout 2010. 349–356.; Alexander Sarantis: The Justinianic Herules. From Allied Barba rians to Roman Provincials. In: Neglected Barbarians i. m. 361–402. Vö. még Kiss P. Attila: „...ut strenui viri...”. A Kárpát-medencei gepidák története. Szeged 2015. 135–137. 203 Pál Lakatos: Quellenbuch zur Gesichte der Heruler. (Acta Antiqua et Archaeologica Szegediensis 21.) Szeged 1978. 89–95.
