Századok – 2018
2018 / 1. szám - MAGYARORSZÁGI MIGRÁCIÓK - Konrád Miklós: A galíciai zsidó bevándorlás mítosza
A GALÍCIAI ZSIDÓ BEVÁNDORLÁS MÍTOSZA 48 zsidóságra”. Az Akadémiának három hónappal később levelező tagjává választott statisztikus sajnálkozva konkludált: „Ha ez a galícziai invázió nem volna, semmi kétség benne, hogy a magyar zsidóság összeolvadása a magyar társadalommal már régen teljesen, tökéletesen megtörtént volna.”55 Vargha előadása két szempontból is mérföldkőnek számít. Egyrészt ez volt az első alkalom, amikor egy rangos, ráadásul a tudományosság presztízsével felvértezett állami tisztviselő tényként beszélt a galíciai zsidó bevándorlásról. Másrészt – amennyiben feltételezzük, hogy Vargha hitt abban, amit mondott – expozéja első példája annak a több évtizedes önámításnak, amelynek során statisztikusok, állami rendeletek és jelentések ismételten evidenciaként szóltak valamiről, amit soha semmiféle adattal nem bizonyítottak, mi több: aminek a megadott adatok inkább ellentmondtak. Ez történt Vargha esetében is. Miután figyelmeztetett az általa implicite zsidókként bemutatott galíciai honosok számának a megkétszereződésére, megyénként is részletezte számukat. Ebből kiderült, hogy Ung megyében csak 215, Beregben 430, Máramaros megyében 551 galíciai honos találtatott. A statisztikus meg is jegyezte, „a zsidósággal legerősebben szaturált három éjszakkeleti vármegyébe tehát jóval kisebb a galícziai bevándorlás, mint a másik három határvármegyébe”, nevezetesen Sáros, Zemplén és Szepes megyékben. Hogy az általa tényként tálalt galíciai zsidó „inváziónak” ez ellentmondott, azt valamiért nem vette észre. 56 Néhány hónappal később Vargha visszatért a kérdésre, ezúttal egy, a hitfelekezeti viszonyokról publikált tanulmányban. A zsidó felekezetet tárgyaló rész elején leszögezte, hogy jelentős szaporodásuk egyik oka „az állandó erős bevándorlás a lengyel tartományokból”. Az 1857 óta valójában évtizedről évtizedre csökkenő ütemű szaporodás részletezését követően kategorikusan kijelentette, „kétségtelen, hogy a zsidó hitfelekezetűek számának rendkívüli emelkedését az utóbbi negyven év alatt első sorban a bevándorlás rovására írhatjuk”. Érdemesnek találom utoljára hangsúlyozni: e kinyilatkoztatást a statisztikus semmivel nem bizonyította. Néhány oldallal később a zsidó felekezetnek a Tisza jobb partján mutatkozó szaporodása kapcsán Vargha megjegyezte, hogy e térségben „a beszivárgás Galicziából, a mint a honossági adatokból látjuk, igen nagy”. Valójában a statisztikai kiadványok a Magyarországon élő galíciai honosok felekezeti hovatartozását nem adták meg, így a „honossági adatokból” e tekintetben semmi sem volt látható . 57 A Statisztikai Hivatalnak az 1890-es népszámlálást bemutató három kötete 1893-ban jelent meg. Az „általános népleírás”-t tartalmazó első kötet szöveges 55 Vargha Gyula: Népünk mozgalma a népszámlálás adatai szerint. Nemzetgazdasági Szemle 16. (1892) 191–192., 205–206. 56 Uo. 192. 57 Vargha Gyula: A hitfelekezeti viszonyok hazánkban. Nemzetgazdasági Szemle 16. (1892) 574., 578., 583.
