Századok – 2018
2018 / 1. szám - MAGYARORSZÁGI MIGRÁCIÓK - Konrád Miklós: A galíciai zsidó bevándorlás mítosza
A GALÍCIAI ZSIDÓ BEVÁNDORLÁS MÍTOSZA 44 kapcsán végleg nyilvánvalóvá vált, hogy a kelet-európai zsidó bevándorlás képezte azt a témát, amely a kor liberális politikai korrektségét szétfeszítve, magukat antiszemitának nem valló személyeket tőlük szokatlan tartalmú és hangnemű beszédekre sarkallta, a zsidók gazdasági és társadalmi befolyása keltette félelem és resszentiment – talán öntudatlan – kifejezésére serkentette. Nyitra megyének a szatmári kérvényt pártoló közgyűlése a képviselőháznak intézett feliratában azzal a veszéllyel indokolta a bevándorlás betiltásának a szükségességét, hogy a befogadott zsidók kifosztják a magyarokat és megfosztják őket ezeréves hazájuktól. Pest megye állandó választmányának a szatmári kérvényt támogató határozata kijelentette, az orosz zsidó bevándorlók „akár vallási, akár faji tulajdonságuknál fogva, de tény, hogy polgártársainkhoz simulni, azokhoz asszimilálódni képtelenek”, majd annak a fejtegetésébe kezdett, miszerint „van olyan is, [...] a ki névleg most már magyar is, a ki külsőleg magyarnak mutatja és vallja is magát, [de] magyarnak a szó valódi értelmében nem, magyar hazafinak soha nem tekinthető”. 42 A függetlenségi párti Herman Ottónak és Hentaller Lajosnak a szatmári kérvény parlamenti tárgyalásán elhangzott felszólalásaiból, illetve a szintén függetlenségi Orbán Balázsnak a községekről szóló törvényjavaslat vitáján mondott beszédéből világosan kitűnt, hogy a bevallottan antiszemita, 1883. októberi alakulásától az Országos Antiszemita Pártban tömörülő politikusoknak és az antiszemitizmussal szembeni egyértelmű fellépéssel hosszan késlekedő Függetlenségi Párt egyes képviselőinek nézetei az állítólag bevándorló zsidókról alig különböztek, amire 1886. áprilisi felszólalásában a volt függetlenségi, ekkor már antiszemita párti Andreánszky Gábor örömmel rá is mutatott.43 Ez egyrészt a két párt ellenzéki pozíciójával magyarázható. A kártékonynak ítélt zsidó bevándorlókkal való riogatás az ennek gátat vetni képtelennek minősített kormányzat bírálatát is szolgálta. A függetlenségiek kokettálását az antiszemita lózungokkal másrészt az is magyarázhatja, hogy szavazóbázisuk részben ugyanaz volt, mint az antiszemitáké: a kapitalizmusban talaját vesztett kis- és középbirtokosság, valamint a kispolgárság.44 Amikor 1884 novemberében az antiszemitizmussal aligha vá dolható Irányi Dániel bejelentette pártja értekezletén, hogy törvényjavaslatot 42 Vidék. Egyetértés, 1882. május 15. 1.; Törvényhatóságok a zsidó bevándorlás ellen. Függetlenség, 1882. június 7. [1.] 43 Az 1881. évi szeptember hó 24-ére hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója VI. i. m. 243– 246., 267–269.; Az 1884. évi szeptember hó 27-ére hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója XI. i. m. 102–105. Az antiszemita mozgalom vezére, Istóczy Győző a kormányzó Szabadelvű Pártnak volt a tagja egészen 1882. június 9-ig, mikor is a párt végül kizárta. A mozgalom többi ismertebb tagja – Ónody Géza, Simonyi Iván, Verhovay Gyula, Szalay Imre, Széll György – függetlenségi párti képviselőként kezdte politikusi pályafutását, míg több hullámban ki nem léptek, illetve ki nem lettek tessékelve a pártkörből, amelyet Ónody és Széll csak 1883 februárjában, Simonyi és Szalay májusban hagytak el. Lásd Kubinszky J.: A politikai antiszemitizmus i. m. 64., 139–140., 151., 169., 173. 44 Uo. 157., 169.
