Századok – 2018
2018 / 2. szám - MŰHELY - Murber Ibolya: Forráskiadás a hagyományos és az új diplomáciatörténet-írás határán. Az első Osztrák Köztársaság külügyi dokumentumainak forrásgyűjteménye
FORRÁSKIADÁS A HAGYOMÁNYOS ÉS AZ ÚJ DIPLOMÁCIATÖRTÉNET-ÍRÁS HATÁRÁN 442 iránt érdeklődő kutatónak, ha tudhatná, mely személyek hagyatékában lehet célirányosan további információk után kutatni. A tizenkét kötetben a kiválasztott dokumentumok leggyakoribb típusai a jegyzőkönyv, az utasítás, a beszámoló, a jegyzék és a rendelkezés voltak. Jelen munka szerzője – levéltári tapasztalatai alapján – azonban úgy véli, hogy az ilyen terjedelmes, többoldalas, a témát átfogóan bemutató szövegek mellett szerencsés lett volna a válogatás során figyelembe venni a rövid, frappáns és sűrített információval rendelkező táviratokat is. Az első világháború egyik leggyorsabb és leghatékonyabb kommunikációs formájának számító távirat ugyanis a háború utáni időszakban is megőrizte jelentőségét a külpolitikai döntési folyamatokban. Különösen a világháború utáni évek gyorsan változó politikai környezetében kaptak nagy jelentőséget a táviratokban gyorsan érkező információk a döntési folyamatban. Szerencsés módon a kötetekben szereplő dokumentumokat keletkezési idejük szerint, kronológiai sorrendben, folyamatos számozással közölték. Az I. kötet az 1. dokumentumot közli, a XII. kötet pedig az 1970. dokumentummal ér véget. Az egyes kötetekben való tájékozódást a rövidítések jegyzéke, illetve az alapos tárgy-, hely- és névmutató is megkönnyíti. Az utolsó kötetek esetében a mellékletben felsorolták azon országok aktuális állam- és kormányfőinek, illetve külügyminisztereinek jegyzékét is, amelyekkel az adott kötetben szereplő dokumentumokban találkozhattunk. Mire is szolgál az ilyen jellegű forráskiadás? Átfogó képet adhat azokról a témakörökről, problémákról, amelyek a korszak (kül)politikai döntéshozóit foglalkoztatták, és amelyek ismerete mindenképpen szükséges a korszakkal foglalkozó történész számára. Egy bizonyos szintig megspórolhatja egy-egy témakör feltárása kapcsán a személyes levéltári kutatás idő- és energiarabló feladatát. Természetesen csak egy bizonyos pontig. Az ADÖ-sorozat is azon forráskiadások közé tartozik, amelyek nem tűntetik fel az adott dokumentum teljes levéltári jelzetét. Hiába adja meg az adott fond számát, esetlegesen a fasiculust is, de a dobozszámot sehol sem közli. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a levéltári jelzet bizonyos elemei, így a dobozszámok is változhatnak egy esetleges átrendezés során. Másrészről ezek hiánya miatt a kutató nem tud a levéltárban, helyszíni előmunkálatok nélkül további, témába vágó dokumentumokat tartalmazó dobozokat kikérni. Pedig ezzel nemcsak idő, hanem felesleges munka is megspórolható lenne mind a kutató, mint a levéltár munkatársai számára. Az ADÖ-sorozat tartalmi ismertetése előtt mindenképpen ki kell térni a szerkesztők személyére, továbbá szót kell ejteni a munkálatokért felelős bécsi intézetekről is. A szerkesztőbizottság doyenje Arnold Suppan a Bécsi Egyetem Délkelet-Európa Tanszékének nyugalmazott professzora, az Osztrák Tudományos Akadémia volt elnökhelyettese, aki számtalan tudományos munkában mutatta
