Századok – 2018

2018 / 2. szám - KÖZLEMÉNY - Szőke Melinda: A hamis oklevelek a magyar nyelvtörténeti vizsgálatok szemszögéből

SZŐKE MELINDA

427

oklevelek közül a Garamszentbenedeki oklevél részesült először nyelvészeti feldolgozásban. Az oklevélre irányuló kutatásaim során ezért igyekeztem nagy gondot fordítani arra is, hogy a latin szöveg és a (magyar) helynévi szórványok nyelvtörténeti elemzése mellett olyan (főként nyelvtörténeti és filológiai) fogódzókat is megfogalmazzak, amelyek további hasonlóan problematikus státuszú szórványemlékek nyelvtörténeti feltárását is segíthetik.61

Azt, hogy a bizonytalan státuszú oklevelek nyelvtörténeti bemutatása egyre inkább fontos törekvéssé válik, az a tényező is jelzi, hogy az utóbbi időben a Garamszentbenedeki alapítólevél mellett másik két hasonló természetű és koraiságánál fogva jelentős oklevél is felkeltette a kutatók érdeklődését: Kovács Éva a Százdi alapítólevél,62

Pelczéder Katalin pedig a Bakonybéli összeírás nyelvtörténeti forrásértékét igyekszik – az adott nyelvemlékeket részletes analízisnek vetve alá – tisztázni.

63 Bizonytalan kronológiai státuszú oklevelek mint nyelvemlékek

Az elkészült, illetőleg a készülőben lévő nyelvemlék-feltárásokat számba véve úgy gondolom, hogy jól haladunk azon az úton, amelyet Tóth Valéria a 11. századi oklevelek kapcsán kijelölt: „talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy e korai időszak minden egyes nyelvemléke önálló monografikus igényű feltárást követelne meg: az eredeti, hiteles források éppúgy, mint a valamilyen szempontból kétes hitelű oklevelek”.

64 A monografikus feldolgozások – amellett, hogy közelebb visznek minket a 11. századi oklevélcsoportok nyelvtörténeti jellemzőinek a megismeréséhez, és gazdagíthatják az etimológiai kutatásokat – „olyan alapozó jellegű nyelvtörténeti diszciplínáknak az eredményeit is jelentősen befolyásolják majd, mint az elmúlt fél évszázadban sajnálatos módon némileg háttérbe szorult hang- és helyesírás-történet”.

65

A 11. század bizonytalan státuszú forrásainak feltárására vállalkozva új módszertani elveket is meg kell határoznunk. Ezeket az okleveleket ugyanis véleményem szerint nem lehet ugyanolyan módszertani meggondolások alapján elemezni, mint a hiteles és eredeti okleveleinket. Az is kétségtelen ugyanakkor, hogy a 61 Szőke M.: A

garamszentbenedeki apátság alapítólevele i. m. 37–82.

62 Kovács Éva: A

Százdi alapítólevél helynévi szórványainak névrendszertani sajátosságai. Nyelvtudományi Közlemények 112. (2016) 283–295.; Uő:

A

Százdi alapítólevél nyelv- és névtörténeti forrásértékéről. Névtani Értesítő 38. (2016) 143–156.; Uő:

A

Százdi alapítólevél helynévi szórványainak szövegbeillesztési eljárásairól. Helynévtörténeti Tanulmányok 12. (2016) 59–68.

63 Pelczéder Katalin: A

Bakonybéli összeírás nyelvtörténeti forrásértéke. Helynévtörténeti Tanulmányok 11. (2015) 55–68.; Uő:

Kajár birtok helynevei a Bakonybéli összeírásban. Magyar Nyelv 113. (2017) 210–225.

64 Tóth V.: Helynévkutatás i.

m. 167. 65 Hoffmann István: A

helynevek mint az őstörténet forrásai. In: Magyar őstörténet. Tudomány és hagyományőrzés. (MTA BTK MŐT Kiadványok 1.) Szerk. Sudár Balázs et al. Bp. 2014. 216.