Századok – 2018

2018 / 2. szám - FIUMÉTÓL KONSTANTINÁPOLYIG - Ordasi Ágnes: Bombamerényletek a fiumei kormányzóság ellen (1913–1914)

ORDASI ÁGNES 413 vallomása alapján készült, amelyben a bútorgyáros a határrendőrségi fogalmazó­val és az anarchista vezérrel való egyezkedését ismertette. A jegyzőkönyv azt sugallta, hogy Scipioni Beusterien Erik megbízására ke­reste fel az anconai anarchista vezért, és szervezte meg a merényletet. A Népszava tudósítása szerint Scipioni úgy nyilatkozott, hogy Beusterien a robbantással az Autonóm Párt vezetőit kívánta ellehetetleníteni, s egyben előléptetését előmozdí­tani. A határrendőrségi fogalmazó Scipioninek az autonomistáknak címzett le­velekért cserébe állítólag jelentős anyagi jutalmat és magyar állampolgárságot he­lyezett kilátásba, s a szervezkedést maga Wickenburg kormányzó is jóváhagyta. A jegyzőkönyv szerint Beusterien a merénylet végrehajtására két büntetett elő­életű olasz állampolgárt ajánlott Scipioni figyelmébe, Arduino Bellellit és Umile Pasqualet, és abban is megállapodtak, hogy az elkövetőt nem fogják letartóztatni. 76 Az előzetes megállapodás ellenére a hatóságok mégis őrizetbe vették Bellellit, rá­adásul Beusterien Scipionit is le akarta fogatni. A férfi a letartóztatást úgy kerülte el, hogy az összeesküvés leleplezésével fenyegette meg a határrendőrt. Ezt követően Késmárky – talán az ügy elkendőzése érdekében – végül Anconába küldte Scipionit, hogy az anarchista vezértől végre megszerezze a kompromittáló leveleket. Az anco­nai jegyzőkönyvben Scipioni állítólag azt is elismerte, hogy vádlottként való kihall­gatása után már nem hitt többé a határrendőrségnek, így mindenről értesítette Icilio Bacichot. 77 A Népszava egy másik számában a fiumei Tengerpart egy cikkét is ismertette, amelyben az Riccardo Gigante politikai állásfoglalását részletezte. A cikk felhívta a figyelmet arra, hogy Gigante azzal az indokkal, hogy olasz ember magyar törvé­nyekre nem esküszik, egyszer már visszautasította a képviselőtestületi tisztséget, 78 később pedig a fiumei ügyészség hazaárulás gyanújával vádat is emelt ellene. 79 A határrendőrség Scipioni előállítása érdekében intenzív körözést folytatott és Késmárky úgy vélte, hogy a férfi legközelebb albániai pénzhamisítási botrányban kíván közreműködni. Igaz, az igazságügyi miniszter a határszéli rendőrkapitány 76 Érdemes megjegyezni, hogy Beusterien Pasquale Umilével együtt a fiumei törvényszék előtt tanú­ként lett kihallgatva. A határrendőrségi fogalmazó vallomásában tagadta Scipioni vádjait, és elsősorban a férfi kezdeményezőkészségét igyekezett kiemelni. Elmondása szerint ugyanis Scipioni önként kereste fel, hogy figyelmeztesse a kormányzóság ellen készülő támadásra, és maga ajánlkozott a merénylet ér­telmi szerzőinek felkutatására is. Beusterien hangsúlyozta, hogy a férfi pénzkérő levelei után kezdtek gyanakodni, hogy a merénylet nem más, mint Scipioni anyagi haszon reményében kitalált terve. A fiu­mei bombavető pöre. Egy évi fogházra ítélték. Népszava, 1914. június 27. 77 A fiumei merénylet. Budapesti Hirlap, 1914. március 24. 78 Wickenburg István kormányzó félhivatalos levele a miniszterelnökhöz. Gigante 1911. június 8-i nyilatkozata. Közöltetett a 127. sz. Bilanciából. DAR JU 5. Eln. ir. 106./1914. 79 Olasz nacionalista tüntetés Fiumében. Népszava, 1914. április 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom