Századok – 2018

2018 / 2. szám - FIUMÉTÓL KONSTANTINÁPOLYIG - Ordasi Ágnes: Bombamerényletek a fiumei kormányzóság ellen (1913–1914)

ORDASI ÁGNES 411 Anconában kapcsolatba léptek Scipionivel.62 Az ügyész forrásai szerint az emlí ­tettek rávették a férfit, hogy vállalja el, hogy Bellelli – a kormányzó és az ügyész­ség beleegyezésével – az ő megbízásából hajtotta végre a merényletet. Scipioni táviratai így elvileg már Zanelláék tudtával készültek, akik előzetesen minden előkészületet megtettek arra, hogy Beusterient Anconába utazása esetén az olasz rendőrség letartóztathassa. Az ügyész arról is beszámolt, hogy a La Voce del Popolo az Autonóm Párt ellehetetlenítése érdekében elkövetett merényletről egy nagy­szabású leleplező cikket készül megjelentetni. 63 Ezt követően a határrendőrség Scipioni lakásán házkutatást tartott, és megta­lálták Scipioni feleségének írt levelét. Ebben tagadta a merényletben való részvé­telt, és közölte, hogy legkésőbb március 18-án visszatér Fiuméba. Az ellentmon­dásos információk miatt Késmárky elrendelte Scipioni azonnali letartóztatását, amennyiben az visszatérne Fiumébe. 64 „La Bomba” 65 A királyi ügyész által előre jelzett események alig egy héttel később valósággá váltak. 1914. március 23-án a városban Riccardo Gigante egy röpiratot jelente­tett meg La Bomba címmel. Másnap a brosúra szövegét La verita sul mistero della bomba címmel Armando Hodnig is leközölte a La Voce del Popolo hasábjain. 66 Gigante Giovanni Scipioni, egy anconai közjegyző előtt tett állítólagos nyi­latkozatát ismertette. Eszerint a merényletet Beusterien Erik határrendőrségi fo­galmazó találta ki, hogy a határrendőrség a robbantás gyanúját az Autonóm Párt egyes vezetőire terelhesse. Gigante szerint a tervbe a hatóságok Wickenburgot és Késmárkyt is beavatták, akik ezután mindent elkövettek, hogy a terv megva­lósuljon. Azzal gyanúsította Beusterient, hogy az álmerényletet karrierizmusból tervelte ki, Késmárkyt pedig azzal, hogy a merénylet végrehajtását és Scipioni letartóztatását szándékosan elmulasztotta. A kormányzó mulasztásának nevez­te, hogy bár tudott a készülő merényletről, nem utasította a rendőrséget a me­rénylő letartóztatására.67 Gigante szerint Wickenburg ezzel bebizonyította, hogy 62 Uo. 63 Uo. 64 Uo. 65 Archivio Museo Storico di Fiume (a továbbiakban: AMSF). Őrzőhely: Róma, Fondo Esodo Giugliano- Dalmata, 64. bis. 4/7. La Bomba, 1914. március 23. 66 Armando Odenigo (Hodnig) (1885–1969), irredenta újságíró és politikus, a Giovine Fiume egyik vezéralakja, később önkéntesként szolgált az olasz hadseregben. Miniszterelnök a Fiumei M. Kir. Ügyészségnek Gigante Rikárd és Benzan Ferenc szerkesztő ellen megindítandó bűnvádi eljárás tárgyá­ban. Bp., 1914. ápr. 17. MNL OL K 26 995. cs. 1914. XXVII. t. 2953/1914 (2953. a. sz.). 67 A kifizetésekre vonatkozó információkat Wickenburg jelentése is megerősíti. Kormányzó a belügy­miniszternek írt levele. Fiume, 1914. jan. 21. DAR JU 5. Eln. ir. 106./1914.

Next

/
Oldalképek
Tartalom