Századok – 2018
2018 / 2. szám - FIUMÉTÓL KONSTANTINÁPOLYIG - Hornyák Árpád: A magyar külpolitikai gondolkodás szerb képe a két világháború között
A MAGYAR KÜLPOLITIKAI GONDOLKODÁS SZERB KÉPE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT 380 Nagy-Szerbia és pánszlávizmus – a szerbeket mozgató erő A magyar politikai vezetés, de nem tévedünk, ha ezt kivetítjük a politikai közvélemény egészére is, a déli szomszédban egy olyan államot látott, amelynek határozott imperialisztikus elképzelései voltak – elsősorban a Balkán vonatkozásában. Ennek gyökereit egyesek az első szerb felkelésig vezették vissza, mint Hajnal István, aki nagyszabású tanulmányában, elbeszélő stílusban nagyon érzékletesen, szimpátiát sem nélkülözve mutatta be a szerb nemzet újkori történetét. Meglátása szerint a szerbség a 19. században hihetetlen önbizalommal tekintett a jövőbe – teljes joggal. „Talán nem is csoda ez, hiszen ez a szerb nemzedék az, amely felszabadította magát a török uralom alól. És pedig nem is idegen segítséggel, mint például a görögök, akiket az európai államok támogattak, hanem csakis saját véres elszántságával. Most már úgyszólván csak névleg tiszteli urának a szultánt Szerbia, formális évi adóval, főtekintélyének némi elismerésével, amelynek jeléül néhány szerbiai erősségben, mint Belgrádban is, török őrség tartózkodik. Kicsiny még az ország, alig egy millió a lakossága. Földét óriási területeken őserdők födik. Messze puszta vidékeken lovagol át az utas, míg egy-egy faluhoz ér; sár- és nádházakhoz a módosabb vidékeken, földbeásott gunyhókhoz a szegényebbeken. A lovak lábát veszélyeztetik a földalatti lakhelyek kéménylyukai; alig lehet észrevenni a föld színén, hogy falu fölött járunk. De a verem-otthonokból gazdagdíszű ruhában, mindig állig fölfegyverkezve és mindig büszkén lép elénk a független szerb paraszt. A többi szláv népnek még parancsol, hajtja, üti-veri a török, a szerb már csaknem úr a maga hazájában. Még sokan emlékeznek a meggyalázásokra, miket fiatal éveikben a töröktől kellett tűrniök. Szabadok most és sok messzi, biztos reménnyel vannak teli. Kicsiny országuk körül távoli vidékig mindenütt szerbek laknak. Egy jövő szláv birodalom magja Szerbia. A falvakban sokat politizálnak. Senkitől sem félnek és mindenkinél többre tartják magukat, töröknél, svábnál, de még az orosznál is s Európára nézve igen fontosnak tartják azt a tényt, hogy nemzetük ismét megjelent a népek családjában.” 5 A szerb nemzeti tudat erejéről és a szerbek nemzeti célok megvalósítása iránt mutatott elkötelezettségéről magyar részről általában elismeréssel szóltak, s nem csak a publicisták és az egyetemi tanárok, de az olyan felelős beosztásban dolgozó diplomaták is, mint Vörnle János, a belgrádi magyar követség tanácsosa, aki külügyminisztere részére készített memorandumában ismertette a szerb külpolitika lényegét, s annak sikereit. A követségi tanácsos és későbbi külügyminiszter-helyettes nem fukarkodott az elismeréssel a szerb külpolitikai vonalvezetés 5 Hajnal István: Belgrádi diplomácia és magyar emigránsok a szabadságharc után. Budapesti Szemle 203. kötet (1926) 589. sz. 394–395.
