Századok – 2018
2018 / 2. szám - FIUMÉTÓL KONSTANTINÁPOLYIG - Csorba György – Fodor Gábor: Mosony Lipót – történeti kutatás és magyar kultúrpolitika Konstantinápolyban, 1914–1916
MOSONY LIPÓT – TÖRTÉNETI KUTATÁS ÉS MAGYAR KULTÚRPOLITIKA KONSTANTINÁPOLYBAN 340 a lelkipásztorkodástan nyilvános rendes tanára volt 1906 és 1934 között –, hogy most hallotta kollégáitól, rá gondoltak a keleti nyelvek tanszékének megüresedése alkalmából, azonban a nagy távolság miatt nem tudott időben tájékozódni, s ezért nem tudta benyújtani pályázatát. Érdekes módon azonban 1923. augusztus 22. és 1925. augusztus 5. között a tanszékvezetői állás betöltetlen maradt. Nem ismert, hogy Mosony ez idő alatt pályázott volna a státuszra.93 1929. november 16-án a Hittudományi Egyetem tiszteletbeli doktorrá fogadta. 94 Mosony Lipót 1940. március 31-én az amerikai Derby városában hunyt el kilenc hónapig tartó súlyos betegséget követően. A sors különös játékaként ugyanabban a betegségben halt meg, mint konstantinápolyi elődje, Karácson: vérmérgezésben. 95 Összegzés Mosony Lipót Konstantinápolyban töltött közel két éve során kiküldetésének és megbízatásának fő célját, jelesül a magyar történelemre vonatkozó oszmán források feltárásának folytatását, nem tudta sikerre vinni. Ennek tudható be, hogy Mosony neve még a magyar oszmanisták körében is alig ismert, hiszen tudományos munkáinak jelentősége is elhanyagolható. Dangelmayer Lipót alkalmas választásnak tűnt Jeruzsálemben szerzett tapasztalatai, keleti nyelvtudása és kiváló tanulmányi eredményei miatt. Nyilvánvaló ugyan, hogy munkáját nagyban nehezítették a világháborús körülmények, a török levéltári és könyvtári állapotok, a növekvő idegenellenesség, illetve az állandó pénzhiány, mégis, Karácson Imre hasonlóan sanyarú körülmények között véghezvitt úttörő munkájának ismeretében kijelenthetjük: Thallóczy ezúttal tudományos szempontból nem túl szerencsés személyügyi döntést hozott. Ugyanakkor, ha Mosony közéleti írásait, illetve aktivitását nézzük, nem múlt el nyom nélkül konstantinápolyi tevékenysége, és nem mondhatjuk, hogy kiküldetése teljesen eredménytelenül zárult volna. A paptanár fontos szerepet játszott a magyar kormány törökországi kulturális tapogatózásaiban, aktívan segítette az intézményesített külföldi magyar kultúrdiplomácia első nagyszabású vállalkozását, a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet megalapítását, hozzájárult 93 Schematismus venerabilis cleri Archidioecesis Strigoniensis pro anno reparatae salutis communi 1940. Bp. 1940. 299.; A tanszék Kmoskó bölcsészettudományi karra való távozása miatt ürült meg. Ormos I.: Egy életút i. m. 228.; Mosony Lipót Mihályfi Ákoshoz, valószínűleg 1923. Amerika. OSZK Kt. Levelestár. Mihályi Ákosra lásd Magyar Katolikus Lexikon IX. Főszerk. Diós István. Bp. 2004. 127.; Hermann E. – Artner E.: A hittudományi i. m. 532–533., 560. 94 Uo. 550. 95 Halálozás. Nemzeti Újság, 1940. április 4. 7.