Századok – 2018
2018 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Farkas Gyöngyi: Lázadó falvak. Kollektivizálás elleni tüntetések a vidéki Magyarországon, 1951-1961 (Nagy Netta)
235 TÖRTÉNETI IRODALOM Dániában”, 35.) , egy helyütt pedig nem összeillő kifejezéseket alkalmaz (egykori földrajz szakosként szemet szúrt az, hogy Rákosi „jó politikai szeizmográfja” nem földmozgásokat érzékelt, hanem „egyre dermesztőbb szeleket” – 63.). A távolságtartáshoz tartozik talán az is, hogy a szerző olyan kultúrtörténetileg ismert tényt sem említ meg, hogy könyve egyik fontos (ha nem is fő-)szereplője, Milutin Stevanović gyermekei közül ketten országos ismertségre tettek szert. (Sztevanovity Zorán és Dusán a magyar könnyűzene ikonikus alakjai közé kerültek.) Arra is kitérhetne, hogy mi a mai kornak szóló tanulság, hogy a jelen és a múlt szakadatlan párbeszéde e történetben számára miként mutatkozik meg. Bár a szövegen érezhető, hogy sokan és többször átolvasták, de a nevek írásában időnként hibák és következetlenségek vannak. A szerző – véleményem szerint helyesen – a szerbhorvát latin betűs névalakokat használja, s az eredeti helyesírásra törekszik az albán neveknél is; tehát nem a nálunk elterjedt alakokat (Enver Hodzsa, Kocsi Dzodze stb.) használja, bár nem mindig következetesen. Időnként hiányoznak az ékezetek a cseh és a román nevekről. Problémásnak érzem azt is, hogy a bibliográfiában a szerző nem írja át a cirill betűs kötetek szerzőjének nevét és a könyv címét latinra, miközben a betűrendbe sorolás a magyar ábécé szabályait követi. A legnagyobb zavar viszont abból támad, amikor a cseh szerző, Ondřej Vojtĕ chovský neve megjelenik kétféle cirill átírásban (47. és 265.), ám néha a cirillből nem eredeti alakra „visszalatinosítva” is (17. és 264.). A kötet fontos új ismeretekkel gazdagítja tudásunkat mind a magyar ötvenes évekről, mind a magyar–jugoszláv kapcsolatok történetéről, valamint a Tito-ellenes jugoszláv emigráció históriájáról egyaránt. Bízom benne, hogy a délszláv utódállamokban is jó visszhangja lesz. Az imponáló mennyiségű primer és szekunder források feltárása mellett az elemzés magas színvonala miatt is ajánlom minden érdeklődő számára. Az életrajzi vázlatok és a terjedelmes (tizenöt oldalas) angol rezümé tovább növelik a kötet hazai és nemzetközi felhasználhatóságát. Bencsik Péter Farkas Gyöngyi LÁZADÓ FALVAK Kollektivizálás elleni tüntetések a vidéki Magyarországon, 1951–1961 (Korall Társadalomtörténeti Monográfiák) Korall, Bp. 2016. 404 oldal A szerző munkájában a „hosszú ötvenes évek” történetének kevésbé ismert és feldolgozott területére, a kollektivizálás elleni tüntetésekre hívja fel a figyelmet. A parasztság kollektív akcióit a szocialista korszakkal foglalkozó történeti irodalom többnyire csak az 1956-os forradalom vidéki eseményei kapcsán vizsgálta. A cím láttán az olvasóban akaratlanul is felmerül a kérdés: léteztek Magyarországon a kommunista diktatúra éveiben „lázadó falvak”? Voltak olyan települések, helyi közösségek, melyek a pártállammal való nyílt szembeszegülést választották? A történészi kutatómunka tanulsága szerint a diktatórikus hatalommal való nyílt szembeszállás ugyan nem volt jellemző a magyar társadalom egészére, még kevésbé a falvakban élőkre, ennek ellenére voltak olyan községek, melyek az ellenállásnak ezt az atipikus formáját választották. Ismert, hogy az említett időszakban az állam és a falvak között néma ütközetek sora zajlott, nyílt összeütközésre a két fél közötti aszimmetrikus viszonyok miatt
