Századok – 2018
2018 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Varga Bálint: Árpád a város fölött. Nemzeti integráció és szimbolikus politika a 19. század végének Magyarországán (Patakfalvi-Czirják Ágnes - Zahorán Csaba)
224 TÖRTÉNETI IRODALOM politika addigi történetének messze legnagyobb szabású és legdrágább eseménye” volt (37.) – ugyanis még nem született átfogó elemzés, noha többen is foglalkoztak ezzel az izgalmas témával. A korabeli forrásokat és feldolgozásokat (például Kőváry László: A millenium le folyásának története s a millenáris emlékalkotások. Bp. 1897.) leszámítva magyar (például Gerő András tanulmányai a Képzelt történelem című kötetében [Bp. 2004.]) és külföldi (pél dául Alica Kurhajcová: Between Center and Periphery. In: Discourses on Central European Histories. Bp. 2015.) kutatók is kitértek a kérdésre vagy annak egy-egy részletére, mint ahogy a millenniumi emlékművekről is írtak már (például Kovács Sándor: Honfoglalásunk hét em lékműve. Bp. 2010.), de a két jelenség – vagyis az ünnepek és az emlékművek – összekapcsolására is már sor került Kolozsvár példáján (Jakab Albert Zsolt: Az ezredik év. A millennium ünneplése és reprezentációi Kolozsváron. In: Aranykapu. Kolozsvár 2015.). Varga Bálint gyakorlatilag történészi pályája kezdete óta vizsgálja a témát, tudatosan feltérképezve annak különböző szegmenseit és síkjait. Az amerikai kiadással szinte egy időben jelent meg magyarul az Árpád a város fölött című kötet, amely a szerző eddigi kutatásainak egyfajta szintézise, ami a 2013-ban (Mainzban, illetve az ELTÉ-n) megvédett doktori disz szertációján alapszik, és a korábban már önálló kötetben, különféle folyóiratokban vagy tanulmánykötetekben megjelent írásait is magában foglalja. Az eddigi munkákhoz képest azonban ez a monográfia nemcsak a millenniumi ünnepségsorozat és az egyes emlékművek megtervezésének folyamatát, majd a lebonyolítás és felállítás körülményeit mutatja be – az ország Budapesten kívüli részeire koncentrálva –, hanem az egész eseménysort egy jóval szélesebb történeti és elméleti kontextusba helyezve veti alá elemzésnek. Ez pedig nem más, mint az egyes nacionalizmusok kibontakozása és rivalizálása a történelmi Magyarország területén, a múlt nacionalista reprezentációinak megkonstruálása, valamint a tér szimbolikus-nemzeti birtokbavétele. Ebből is látszik, hogy az Árpád a város fölött megjele nése nemcsak egy historiográfiai űrt tölt be, hanem rendkívül aktuális is, mivel olyan témákat boncolgat – mégpedig magas színvonalon –, mint a szimbolikus tőke politikai tőkévé konvertálása, az identitások tarkasága vagy a nacionalista mozgósítás gyakorlatai és korlátai. A témaválasztáson túl azonban a feldolgozás módja is szerencsésnek bizonyult. Noha a munka első pillantásra „csak” egy részkérdés bemutatásának tűnik, ám mind a téma kibontásának, mind az egyes részletek elemzésének köszönhetően akár a modern nemzetépítések kis tankönyveként is használható. Varga Bálint ugyanis jól él azzal a körülménnyel, hogy a millenniumi ünnepségek gyakorlatilag az összes nagyobb népcsoportot érintették a századvégi Magyar Királyságban (amit a térkép is megjelenít, 12.). A magyar nemzeti (ön)ünnepléshez való viszonyuláson keresztül így nem csak arra világít rá, hogyan történt meg az emlékezet beemelése a politika terébe, és hogyan állították azt a nemzetépítések (nemzeti integrációk) szolgálatába, hanem plasztikusan szemlélteti az át- és kialakuló nemzeti, regionális, felekezeti és egyéb identitások, identitásépítő stratégiák és ideológiák megannyi típusát és fázisát az ország egész területén, Dévénytől Brassóig, Munkácstól Pusztaszeren át Zimonyig. Ez a spektrum egyrészt felöleli az egyszerre politikai és kulturális magyar és részben horvát nacionalizmust, a román, szerb és szlovák nemzeti – mai kifejezéssel etnopolitikai – mozgalmakat, a sajátos német, zsidó és ruszin identitásépítést, valamint a különféle regionális, lokális identitásokat (pozsonyi „pressburger”, erdélyi szász stb.), másrészt pedig elénk tárja a magyar nemzetállam-építés számos módozatát, lokális helyzetekre reagáló stratégiáit is. A könyv három jól elkülönülő részből áll. Az elsőben (Egy ezeréves múlt ) a szerző egy rövid elméleti felvezetésben bemutatja a történettudomány, a (nemzeti) kultúra és a nemzet- és államépítés viszonyát, konkrétan pedig, hogy a dualista magyar elitben miképp fogalmazódott meg a magyar állameszme „kőbe és bronzba vésett” megjelenítésének szándéka a honfoglalás ezeréves évfordulójának apropóján. A szöveg kulcsfogalma a „nemzeti integráció”, amely a szakirodalomban még „nemzetépítésként” (például Juan J. Linz: Nemzetépítés és államépítés.
