Századok – 2018
2018 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Pritz Pál (szerk.): Napló és történelem (Eőry Áron)
1407 TÖRTÉNETI IRODALOM Kérdés azonban, hogy a történeti rekonstrukcióban ki milyen „tényleges súlyt” és mekkora hatókörben tulajdonít a naplóknak. A kötet szerzői javarészt a nagypolitikai múlt megismerését segíteni képes legjobb pótanyagokként kezelik, és pozitivista tanulmányba integrálják naplóforrásukat. Teszik ezt magabiztosabb vagy szerényebb hőfokon, néha talán túldimenzionálva azok forrásértékét, ilyenkor illusztratív, ám pontszerű emlékezeti tanúságból növesztenek tényállítást. Nem mindig a tudatosodásig eljutva, de többeknél megjelenik az újabb keletű forráshasználati nézőpont is, amely „személyiségközpontúan” faggatná a naplót mint ego-dokumentumot, és belőle a nagybetűs történelem megélés-történeti, egyéni tapasztalati lenyomatára kíváncsi. (Ezt a felfogást erősítették a naplóírók maguk is, amikor a világ „időnként az ember ellen forduló” változásainak való nagyfokú kitettségre utaltak; Márai Sándor részint a „saját sors” visszakaparintására tett kísérletként tekintett naplófolyamára.) A kötet időrendje és tematikája alapján hazai írók Szovjetunióban felvett „látleletei” tárgyalhatók először. Peter Pastor Illyés Gyula és Nagy Lajos 1934-es útinaplóiból vezeti le, hogy azok szerzői egyaránt „etnocentrikus szemlélettel”, kulturális fölény-tudattal közeledtek a korabeli orosz állam és társadalom állapotaihoz. Kitér még Illyés felkészülő olvasmányaira, az évtizedekkel későbbi kiadások öndelfinizáló (Szörényi László) szövegátírásaira, és a „tárgyilagosságtól” eltérés valószínű indítékaira; ahogy Nagy Lajosnál szintén felfejti a naplómegszületés történelmi és magánkörülményeit. George Deak pedig Sinkó Ervin 1953-as publikálású visszaemlékezése mögött bújó, 1935–37 közti naplószerű feljegyzéseinek ered nyomába. Ezek történelmi forrásértékét firtatva úgy találja, hogy alapjában véve hűen adják vissza az író hajdani „depressziójának” egzisztenciális és belső okait: „hiszékenységét” és világnézeti hitetlenkedéseit, szembetűnő őrlődését a kétségek és kiábrándulás őszintesége, valamint az emberiség és a jövő nagy ügyéért hevülő kommunista meggyőződése között. Azt is megtudjuk, hogy „a napló nyersanyagát regénnyé átalakító késői beszámolóval” ‒ mikor végre kiadási zöld jelzést kapott ‒ Sinkónak „politikai szándékai voltak”, immár a „Titorendszer” közgondolkodása számára szolgálni antisztálinista intéssel. Püski Levente jóval kiterjedtebb anyagon vizsgálódva, Kozma Miklós politikai naplója kapcsán először a gondolkodói alkatot mutatja be egy olyan „homo politicusét”, akinél szerencsésen párosult – írói ambícióit is belefojtó – szenvedélyes naplóírói vénája és fogékonysága, hogy „nagy érdeklődéssel figyelte a politikai életnek a személyes kereteken túli történéseit is”. Részletesen olvashatunk a Kozma-iratok mint kiemelt fontosságú történeti forráscsoport adatgyűjteménye mellett a diffúz naplójegyzetek kvalitatív jellemzőiről, historiográfiájáról, hasznosítástörténetéről. Végül Püski egy saját favorizálású témában értekezik: esettanulmánya Kozma „történészi-elemzői státuszának” létjogosultságára kérdez rá, és szolgál decens és meggyőző ellenbizonyítással. Hornyák Árpád Milan Jovanović Stoimirović tekintélyes szerb újságíró és kormányrezonőr, egyben kiemelkedő hírirodai potentát háborúba nyúló naplójegyzeteinek „rendkívül színes kor-, kór- és körképéből” ad ízelítőt. Ebből egyebek mellett egy az egyéni és közösségi sorsra is rákérdező, nagyra-rendeltség és többre-hivatottság tudatával élő, lehettem volna -tí pusú bánkódásokat görgető történelmi alak képe rajzolódik ki. Már kifejezetten a hadviselés éveiből választott magának forrást Eiler Ferenc, aki egy magas rangú német diplomata kapcsolódó naplóoldalait vette szemügyre. Szerzőjükről, Ulrich von Hassellről ily módon megtudható, hogy Dél-Kelet-Európa országait illetően „mozaikos”, de imponáló jól- értesültség jellemezte, miközben a német kontinentális elsőbbség – és a gazdasági racionalitás – evidenciájába zárva bízott kisállami integrációk létrejöttében. Eiler arra is felhívja a figyelmet, hogy az utótörténetében a Hitler-ellenes konzervatív ellenállás figurájaként kereteződő naplóíró szövege először a Vergangenheitsbewältigung társadalmi kampányidőszakában jelent meg, amely folyamat von Hassell frazeológiáját azóta a historizáló közbeszéd jól felismerhető hivatkozásává statuálta. Marchut Réka Raoul Bossy román követ naplójából elemzi az 1941–43 közti berlini szolgálati éveket. Gondosan és meggyőzően mutatja ki, hogy az oly kritikus
