Századok – 2018
2018 / 1. szám - MAGYARORSZÁGI MIGRÁCIÓK - Pálvölgyi Balázs: Lehetetlen küldetés. A magyar migrációs politika kihívásai (1900-1924)
LEHETETLEN KÜLDETÉS 140 A menekültek problémájának átfogó kezelése a Tanácsköztársaság bukása után, 1919 őszén kezdődött meg. Bethlen István előterjesztésére ekkor a Békeelőkészítő Iroda keretein belül létrejött az „Erdélyi menekülteket segítő ügyosztály”. Ez, az Iroda „B” csoportja lett a következő év tavaszán létrehozott Menekültügyi Hivatal közvetlen elődje, jelezve a menekültkérdés kiemelt fontosságát.55 Mindez azonban nem változtatott azon a tényen, hogy a helyzet kulcsa nem a magyar kormány kezében volt. Az utódállamok területén sok esetben a békekötést követően is sor került atrocitásokra, illetve folytatódtak a kiutasítások is, s mivel az érintettek magyar állampolgárok, többnyire állami alkalmazottak voltak, a kormány nem tehette meg, hogy az országba való belépésüket megakadályozza. A menekültek tekintélyes hányada nem volt képes magának elfogadható lakhatásról gondoskodni, s mind a fővárosban, mind pedig a nagyobb vidéki pályaudvarokon megjelentek a menekültproblémát legfeltűnőbben reprezentáló vagonlakók, vagyis azok, akik abban a vagonban rendezkedtek be hosszabb-rövidebb időszakra, melyben elhagyták korábbi otthonukat. (Ez nem csupán humanitárius problémát jelentett, hanem gazdaságit is, mivel a vasúti közlekedést is komolyan érintette. 56) A vagonlakó, illetve más szükségszállásokon tartózkodó menekültek életkörülményeinek javítását célul kitűző lépéseken – elsősorban a lakhatás biztosításán, illetve az átmeneti megoldások javításán ‒ túl a kormányzat számára nyilvánvaló volt, hogy a menekültek legnagyobb részét kitevő (volt) állami alkalmazottak integrálása, foglalkoztatása vagy nyugdíjazása hatalmas erőforrásokat igényel majd, ezért célja érthetően a menekültekkel kapcsolatos terhek mielőbbi csökkentése volt.57 Ebbe beletartozott a beköltözés határozott korlátozása is, s en nek értelmében sor került a belépésre jogosult csoportok meghatározására. Ezt követően a korábbi tisztviselők befogadására akkor kerülhetett sor, ha elfoglalták új állomáshelyüket és munkába álltak, vagy ha az érintettek az utódállam hatóságai által kiutasításról kiállított dokumentummal bizonyították, hogy korábbi lakóhelyük elhagyására kényszerültek.58 Ez utóbbi előírás azonban sokszor csak megne hezítette az érintettek helyzetét, mivel az utódállamok ezt a dokumentumot sok esetben késve, vagy egyáltalán nem is adták ki. Az egyre határozottabb korlátozó 55 Bethlen István előterjesztése a menekültügy szervezeti kezelésére, kivonat az 1919. szept. 30-ai minisztertanácsi ülésből. MNL OL K 26-1299-1922-XLIII-139-7937.; Jelentés az Országos Menekültügyi Hivatal négy évi működéséről. Bp. 1924. 4. 56 Országos Menekültügyi Hivatal a miniszterelnöknek a vagonlakók elhelyezéséről. Bp., 1920. okt. 15. MNL OL K 26-1240-1920-XLIII/b-43f-3000.; Nagyarányu beruházási programm a Máv-nál. Vasúti és Közlekedési Közlöny, 1921. június 26. 136. 57 Umbrai Laura: A szociális kislakásépítés története Budapesten 1870–1948. Bp. 2008. 166–169. 58 Bethlen István előterjesztése a menekülteknek az ellenséges megszállás alatt lévő területekről való beözönlésének meggátlása tárgyában. Bp., 1920. szept. 30. MNL OL K 26-1299-1922-XLIII-8352.; Szűts István Gergely: Vasutas vagonlakók és a MÁV menekültpolitikája, 1918–1924. Múltunk 57. (2012) 4. sz. 105.
