Századok – 2018
2018 / 6. szám - TANULMÁNY - Kiss Gergely: VIII. Bonifác és Magyarország (1290–1303). A pápai hatalmi legitimációs elképzelések és kormányzat összefüggései
VIII. BONIFÁC ÉS MAGYARORSZÁG (1290–1303) 1370 ítéletlevél létrejöttében a döntés mögött egyetértő jóváhagyás áll. A formula – de fratrum nostrorum consilio – a bíborosi testület jóváhagyására utal, jóllehet a dön tés a részben név szerint említett (egyébként teljesen azonosítható) magyar főpapokkal tartott konzisztóriumban született. Kérdés, hogy e formula ilyen hangsúlyos megjelenése visszavezethető-e valamilyen aktuális körülményre. A „testvéreink tanácsából” történő döntéshozatal olyan formula volt a pápai döntéseket rögzítő oklevelekben, amelynek pontos tartalma az adott erőviszonyok szerint változó jelentéstartalmat hordozott a puszta frázisszerű alkalmazás, és a döntésekben egyenrangú partnerként résztvevő bíborosokra történő utalás között.75 Maga a kifejezés nem új, gyakorlatilag a 12. századtól folyamatosan kimutatható, azonban meglehetősen változatos értelmezésekkel. II. Paszkál pápa idején például nemcsak a bíborosokat értették alatta, ilyen értelmű használata csupán II. Ince idejére jellemző. A 13. század közepétől azonban, mint láttuk, egyre erőteljesebben érvényesült a bíborosok tanácsadói szerepe, sőt az 1274-es pápaválasztási szabályozás nyomán nagyobb lehetőség mutatkozott a kormányzati hatalomba való tényleges beleszólásukra. VIII. Bonifác pontifikátusa idején felerősödött ez az igény, amelyet jelentős mértékben éppen a Gaetani–Colonna ellentét táplált. A bíborosok távolmaradása a konzisztóriumtól, illetve a pápa személyi döntései – amelyre több adat is van 1301-től76 – alátámasztják azt a feltételezést, hogy VIII. Bonifác adott esetben igyekezett saját döntéseit konzisztoriális jellegűnek feltüntetni. Nem lehetséges, hogy a pápai plenitudo potestatis t, a vicarius Christi és bíborosi testület egyetértő hozzájárulását sejtető formula éppen a VIII. Bonifác kormányzatát ért belső kritika (Colonna bíborosok, Jean le Moine) nyomán finomított a megfogalmazáson, és igyekezett egyfajta testületi döntést megjeleníteni? Talán érdemes a pápai kormányzat gyakorlati működésének ismertetését bemutatni e kérdés megválaszolásához. Ha megvizsgáljuk, hogy a pápai ítéletlevél kiadása idején – ide értve az ezt megelőző, 1302. október közepétől 1303. május végéig terjedő időszakot – a bíborosok milyen szerepet játszottak a pápa jelentősebb horderejű döntéseiben, akkor a következő meglepő eredményt kapjuk. 1302. június 6-a után egyetlen bíboros sem szerepel pápai bulla aláírójaként. Az utolsó dátum, amikor valamely kardinális ilyen minőségben szerepel, 1302. február 16. Az ezt megelőzó évek közül 1295 és 1298 tekinthető vízválasztónak. Az előbbi nyilvánvalóan összefügg V. Celesztin lemondásával és VIII. Bonifác megválasztásával, illetve azzal is, hogy elődei bíborosai közül ekkorra többen elhaláloztak. 77 75 Összefoglalóan lásd Paravicini Bagliani, A.: De fratrum nostrorum consilio i. m. 181–194. 76 Uo. 190–194. 77 VIII. Bonifác 1295 januárja és májusa között egyetlen személy (a vele azonos nevű neposa) kineve zése, 1295. dec. 17-én viszont már 5 bíborosi kinevezés történt. Az elődei által bíborossá tett személyek
