Századok – 2018
2018 / 6. szám - ÖSSZEOMLÁS 1918 - Glant Tibor – Juhász Balázs – Ablonczy Balázs: Nemzetközi segély- és segítőakciók a volt Osztrák–Magyar Monarchia területén (1918–1923)
NEMZETKÖZI SEGÉLY- ÉS SEGÍTŐAKCIÓK A VOLT OSZTRÁK–MAGYAR MONARCHIA TERÜLETÉN 1344 A hivatalos dokumentáció és a Romanelli-féle emlékirat valójában ellentmond egymásnak, hiszen a kérvények rendszeres elutasítása alapján nem érthető hogyan sikerült mégis élelmiszert adni a Tanácsköztársaság fennállása során oly sok embernek. A kérdésre több magyarázat is lehet. Először is valószínű, hogy valójában nem tömegeket láttak el.90 A Romanelli-féle misszió ezen kívül rendelkezett egy jótékonysági alappal, ami Romanelli visszaemlékezése szerint olyan emberek „spontán adományaiból” jött létre, akiket a Tanácsköztársaság alatt megvédett az olasz katonai misszió. Ez pedig jelentős mozgásszabadságot biztosított neki: ebből az alapból segítette az arra rászorulókat, és ebből fizette a Budapestre szállított élelmiszert is. Romanelli valószínűleg nem csak „spontán” adományokkal dolgozott, ugyanis Székely Gyula október 22-én 30 000 koronás adományt adott át neki, hogy 23-án megkapja az engedélyt hat vagonnyi különféle olasz áru magyarországi behozatalára. Az engedély valójában semmit sem biztosított, semmilyen ügyintézést nem gyorsított meg, csak ajánlólevélként szolgált, amire szükség sem volt, mert a kérelmező a Giornale d’Italia tudósítójaként már rendelkezett komoly olaszországi kapcsolatokkal. Romanelli az alap létezését csupán a hazaindulása előtt két nappal hozta Ernesto Mombelli tábornok tudomására, és igyekezett homályban hagyni a létrehozás körülményeit, hiszen emlékirata alapján a „spontán adományok” már 1919. június elejétől érkeztek hozzá.91 Mivel más információ nem maradt fenn az alapról, érdemes megkérdőjelezni mind az ide befolyt összegek „spontán” eredetét, mind a Tanácsköztársaság bukása utáni kezdődátumot. Romanelli természetesen vezetett nyilvántartást, de az nem maradt fenn. Mombellit pedig feszélyezte a meglehetősen félhivatalos megoldás, és nehezményezte, hogy Romanelli elhallgatta előle ezt a fontos információt. A tábornok érezhetően meg akart szabadulni a jótékonysági alaptól, ezért átadta azt Cerrutinak. A katonai missziónak viszont még volt annyi ereje, hogy a rendelkezésre álló összegből először csak 5 000 koronát adott át a politikai megbízottnak, és csak Mombelli ismételt utasítására szolgáltatták ki a maradék 26 243 koronát. Cerruti a kézhezvételt követően a bajba jutott magyarországi olaszok 90 Guido Romanelli emlékiratában azt írja, hogy rendszeresen szerzett ellátmányt Bécsből, Triesztből vagy Innsbruckból, de ez főleg a missziónak, illetve a budapesti olasz kolóniának volt elég, akiket csak pár „véleményformáló” ember egészített ki. Romanelli példálózott nevekkel is, de ezek szinte mind olaszok voltak (Hoyos-Wenckheim grófné, lánykori nevén Paola Anna Borghese, aki Livio Borghese olasz politikai megbízott testvére volt; Zambra Alajos professzor trieszti olaszként és sajtófigyelőként segítette a misszió munkáját stb.). Az „egyéb” kategóriába tartozókról nem sokat tudunk. 1919. jún. 1-jén, az Alkotmány ünnepe alkalmával megrendezett ünnepségen is körülbelül csak 100 fő vett részt, vagyis nagyjából ennyi ember kötődött a misszióhoz. A misszió iránti tömeges érdeklődés az 1919. jún. 24-ei monitorlázadást követő jegyzékváltás eredménye volt, és leginkább az élelmiszer-ellátmány iránti igényt jelentette. A megkeresések egy része kisebb-nagyobb szívességek és főleg közbenjárás kérésében merült ki. Romanelli, G.: Nell’Ungheria i. m. 49., 80–85., 96–97., 185–198. 91 Romanelli, G.: Nell’Ungheria i. m. 82.
