Századok – 2018
2018 / 6. szám - ÖSSZEOMLÁS 1918 - Murber Ibolya: Az osztrák és a magyar válságkezelés 1918–1920. Hasonlóságok és különbségek a közös birodalom összeomlását követően
AZ OSZTRÁK ÉS A MAGYAR VÁLSÁGKEZELÉS 1918–1920 1310 emlékezetben „őszirózsás forradalomként” bevonult – utcai megmozdulások, amelyekben a frontra kivonulni nem akaró, a Keleti pályaudvaron elszállításra váró katonák és elégedetlen tömegek vettek részt, arra késztették az uralkodót, hogy engedje el a válságkezelés bécsi irányításának délibábját. József főherceg az uralkodó nevében kinevezte Károlyit miniszterelnöknek, ettől kezdve IV. Károly már nem törekedett a magyar kormányprogram befolyásolására sem. Ez az uralkodónak tett eskü az új kormány számára az alkotmányosság képzetét keltette és szimbolikus legitimitást biztosított. IV. Károly egy nappal később a kormányt azonban saját kérésére feloldotta hűségesküje alól. Ezt követően a Károlyi-kormány a se uralkodói, se lakossági felhatalmazással nem bíró Nemzeti Tanács kezébe tette le a hivatali esküt.60 Bécsben is voltak ezekben az októbervégi napokban hasonló tömegdemonstrációk és viharos katonai tüntetések,61 ezek azonban ott egy széleskörű politikai konszenzus, a min den párt részvételével zajló válságkezelés szükségességét erősítették. Az osztrák forgatókönyvvel ellentétben a végrehajtó hatalom tekintetében nem volt a „régi” és az „új” politikai szereplők között személyi kontinuitás. Gróf Károlyi Mihály miniszterelnökön kívül a kormányban csak a szintén nemesi származású Batthyány Tivadar belügyminiszter képviselte a régi hatalmi elitet, ők 1918 ősze előtt a parlamentben ellenzéki politikusként tevékenykedtek. Batthyány már 1918 decemberében kilépett a kormányból, Károlyi 1919. január 11-én lemondott kormányfői posztjáról és a demokratikus legitimitás nélküli Nemzeti Tanács ideiglenes államfői hatáskörrel ruházta fel. A magyar válságkezelést nem a kompromisszum és konszenzus politikája jellemezte: a Wekerlekormány lemondott, az 1910-es parlament beszüntette tevékenységét, a régi politikai elit nem vett részt a válságkezelésben. A magyar politikai újrakezdést nem a pártok közötti megegyezés és együttműködés jellemezte, a kristallizációs pont Károlyi személye volt, az ő elképzelései befolyásolták legjobban az eseményeket. Ez a tény nem Károlyi számos kormányzati funkciójának volt a következménye,62 hiszen a Lajtán túl Karl Renner is ellátta ideiglenesen a kormányfői feladatai mellett más minisztériumok vezetését. Magyarországon a politikai diskurzust a pártok és politikusaik gyöngesége, súlytalansága jellemezte, ami a szűk társadalmi beágyazottságnak és választói bázisnak volt köszönhető. A kormányzaton belüli fékek és ellensúlyok hiánya miatt az új hatalmi központ realitásokhoz és kihívásokhoz való alkalmazkodóképessége minimális volt, ami jelentősen csökkentette 1918. október 22. Ekkor még Teleki Pál és Bethlen István is közeli ismeretséget ápoltak Károlyival, eltávolodásuk 1919. elejére tehető. 60 A népkormány tagjai a Nemzeti Tanács kezébe tették le az esküt. Népszava, 1918. november 2. 1. 61 Bauer, O.: Die österreichische Revolution i. m. 100. 62 Károlyi 1918. okt. 31-től miniszterelnök és külügyminiszter, 1918. dec. 12. és dec. 29. között honvédelmi miniszter, valamint 1919. jan. 11. és 1919. márc. 21. között köztársasági elnök volt.
