Századok – 2018
2018 / 6. szám - ÖSSZEOMLÁS 1918 - Bódy Zsombor: Gyár és földbirtok a nagy háborúban és az összeomlásban
GYÁR ÉS FÖLDBIRTOK A NAGY HÁBORÚBAN ÉS AZ ÖSSZEOMLÁSBAN 1284 a juttatásból, ha alkoholizmus, rendezetlen életmód vagy forradalmi magatartás miatt méltatlannak ítéltek arra valakit. Az 1920. évi XXIX. tc valójában ki is jelölte a csapásirányt, amelyen a továbbiakban a földreformtörvényt előkészítették. Az előkészítő munkálatok a földművelésügyi miniszter, Rubinek Gyula kezében futottak össze, aki egész pályáját az OMGE, vagyis a nagybirtok érdekszervezetéhez kapcsolódva futotta be. A törvénytervezet szövegét ez alkalommal is részletesen megtárgyalta egy értekezlet. A résztvevők köre azonban látványosan különbözött az 1918. novemberi megbeszélés-sorozaton résztvevőkétől. Az ott jelenlévők jó része ekkor már emigrációban, esetleg börtönben volt. Helyettük viszont részt vettek a vármegyei mezőgazdasági bizottságok képviselői, illetve a katolikus egyház reprezentánsa, mégpedig Csernoch János bíboros hercegprímás, esztergomi érsek személyében. Utóbbi jelenléte egy törvénytervezet egyeztetésén nem volt szokásos. Nem csak a különféle baloldali kötődésű érdekeltek és szakértők hiányoztak azonban az értekezletről. Nagyatádi sem volt jelen, aki nemcsak minisztertársa volt a kormányban Rubineknek, hanem elvben egy pártba is tartoztak. Az ő álláspontját is csupán ketten közvetítették: Neubauer Ferenc, egy kisbirtokos szövetség küldötteként és Henzer István, akiknek nem állt módjában nyomatékkal képviselni az eredeti kisgazda terveket. A jelenlevők messze többségének véleménye szerint csak csekély juttatásokat szabadna a törvénynek lehetővé tennie: a házhelyeken kívül maximum 2–3 holdat. Ezt Csernoch bíboros hercegprímás – aki a részletkérdésekhez is aktívan hozzászólt, s személyében kifejezetten szegény származású volt – úgy fejezte ki, hogy a juttatásnak maximum akkora méretűnek szabad lennie, amin egy vagy két kecske, azaz igénytelen állat ellegelészik. Az eredeti kisgazda álláspont képviselői hangot adtak annak a nézetüknek, hogy a „zselléreknek” csupán házhelyet kellene adni, földet pedig azoknak, akiknek már van legalább 4–5 holdjuk, azért hogy elérjék a 15–20 holdas gazdaságok méretét, ahol már lehet szarvasmarhát is tartani – ami takarmánytermelést is feltételezett, s a valóban önfenntartó családi gazdálkodás küszöbe volt –, hisz nekik van ehhez szaktudásuk és eszközeik (Henzer), illetve mert az ő munkaerejük kihasználatlan, nem is beszélve arról, hogy a háborús felhalmozásnak köszönhetően most fizetni is tudnak a földért (Neubauer). Ekkor nem egyszerűen elutasításban részesültek, hanem az értekezlet szinte összes résztvevője megbélyegezte őket. Elfogadhatatlannak minősítették, hogy éppen a teljesen nincsteleneket akarnák megfosztani a juttatás lehetőségétől, és a súlyosan lejárató bolsevik jelzőt is megkapták, amiért egy osztálynak, a kisbirtokosoknak akarnak privilégiumokat, s ezáltal osztályuralomra törnek és „parasztszocializmust” akarnak. A vita másik szála a kisbirtok termelékenysége volt. Számos résztvevő leszögezte, hogy a nagybirtok termelékenyebb, s hogy a háborús beszolgáltatások idején csak a közép- és a nagybirtokokra lehetett számítani. Ezzel szemben Neubauer és Henzer megpróbálták kimutatni, hogy
