Századok – 2018
2018 / 6. szám - ÖSSZEOMLÁS 1918 - Bódy Zsombor: Gyár és földbirtok a nagy háborúban és az összeomlásban
GYÁR ÉS FÖLDBIRTOK A NAGY HÁBORÚBAN ÉS AZ ÖSSZEOMLÁSBAN 1276 birtokoknak is szükségük lesz munkáskezekre. (A jelenlévő szociáldemokraták tiltakoztak Nagyatádi beállítása ellen, s hangsúlyozták, hogy nem a nagybirtokok cselédekkel való közös műveltetése a pártjuk programja. Ez formálisan igaz is volt, de a pártban létezett egy áramlat, amely ténylegesen is foglalkozott azzal, hogy mezőgazdasági cselédekből szövetkezeteket szervezzen a nagybirtokokon, s ez az igény az értekezlet egyes baloldali résztvevőinek hozzászólásaiban is felsejlett.) Annak megítélésről, hogy milyen földeket kell elsősorban felosztani, megoszlottak a vélemények. Míg az egyik oldal – jellemzően a nagybirtok képviseletében – azt hangoztatta, hogy az egyházi birtokokkal, részvénytársasági birtokokkal, hadimilliomosok újonnan vásárolt birtokaival kell kezdeni a felosztást, mások ezt vitatták. Dániel Arnoldnak az volt a véleménye, hogy mivel a földbirtok a politikai hatalom alapja, így a demokrácia érdekében éppen a magánnagybirtokon kell kezdeni a földosztást. Kunfi Zsigmond pedig azt hangsúlyozta, hogy az évszázadokkal ezelőtti háborús érdemekért kapott birtokokok eredete semmivel sem „nemesebb”, mint azok a birtokok, amelyeket hadinyereségből vásároltak az elmúlt években. Többeknek az volt az álláspontja, hogy nem a birtokok jellegéből kell kiindulni, hanem abból, hogy hol vannak az igénylők, s nekik kell földet kapni a rendelkezésre álló nagyobb birtokokból, tekintet nélkül arra, hogy azok milyen tulajdonban vannak. Egy külön szálát képezte a vitának a középbirtokok kérdése. Sokan egyetértettek azzal, hogy ezeket lehetőleg kímélni kellene, mert azok az agrármodernizáció fontos tényezői. Ám a középbirtokok rendszerint a falvak határában terültek el, míg az igazi nagybirtok gyakran a falvaktól távol feküdt, ahol az uradalmi központokban, majorságokban letelepített cselédek művelték őket. Így a falvak kisbirtokosainak megerősítése szükségképpen elsősorban a középbirtokokból történhetett volna. Olyan ötlet is felmerült, hogy a középbirtokosokat a nagybirtokokból kellene kárpótolni olyan földekből, amelyeket utóbbiak vagyonadó formájában leadnak. Abban elvileg egyetértés volt, hogy a földet a juttatásban részesülőknek nem ajándékba kell kapniuk, hanem az árát meg kell fizetniük, a volt tulajdonosoknak pedig kárpótlást kell kapniuk. A birtokos parasztság erősítését szolgáló kisgazdapárti javaslat mellett az egyik legfontosabb érv az volt, amit Nagyatádi is hangoztatott, hogy a parasztok tudnak kompenzációt fizetni a birtokosoknak, mert rendelkeznek ehhez anyagi eszközökkel. Ez burkoltan annak elismerését jelentette, hogy a háborús konjunktúrának a parasztság is haszonélvezője volt. Azt az elvet, hogy a földért fizetni kell, a birtokosoknak pedig kárpótlás jár – ez volt a kormány hivatalos álláspontja is –, senki sem támadta, bár ennek kivitelezése számos technikai problémát fölvetett (például a háborús földárváltozások és az infláció miatt). A szociáldemokraták képviselői azonban éreztették, hogy a kérdést másként is lehetne rendezni, Kunfi pedig leszögezte, hogy az egész földreformnak mégis csak az a célja, hogy a szegények jól járjanak, s ez nem megy
