Századok – 2018
2018 / 6. szám - ÖSSZEOMLÁS 1918 - Pál Judit: Főispánok és prefektusok 1918−1919-ben. A közigazgatási átmenet kérdése Erdélyben
PÁL JUDIT 1183 új regionális hatóságot, a Főkormánybiztosságot különböző ügyosztályokkal. Ennek apparátusa tulajdonképpen az egykori Nemzeti Tanács apparátusa volt. Apáthy maga utólag így foglalta össze a közigazgatási hatóságok és a Főkormánybiztosság viszonyát: „A főkormánybiztosságnak nem is volt hivatása, hogy a törvényhatóságok vezetőinek, az alispánoknak és polgármestereknek teendőit végezze el; hivatása volt az általános és egységes politikai irányítás a fönnálló törvények keretein belül.” 13 Amire azonban a Főkormánybiztosság megkezdte tevékenységét, a román csapatok már Marosvásárhelyet is elfoglalták, és várták az antant jóváhagyását, hogy átléphessék a demarkációs vonalat. Ez hamarosan meg is történt, s december 24-én a román hadsereg elfoglalta Kolozsvárt is.14 Két nappal korábban Apáthyék nagygyűlést hívtak össze Kolozsvárra, hogy az erdélyi magyarság képviselői is kinyilvánítsák akaratukat, de ez már csak szimbolikus gesztus maradt. December 27-én I. Ferdinánd román király törvényerejű rendeletben mondta ki Erdély és a többi románok által lakott vármegye Romániához csatolását. A román csapatok megérkezése után nem szüntették meg ugyan azonnal a Főkormánybiztosságot, de fennállása egyre inkább okafogyottá vált. Vincze Sándor december 30-án eltávozott Kolozsvárról, Apáthyt pedig a román katonai hatóságok 1919. január 15-én letartóztatták, miközben a Főkormánybiztosság küldöttsége Nagyszebenben tárgyalt a Kormányzótanács vezetőjével, Iuliu Maniuval. Ezután végképp ellehetetlenült a tevékenységük: „Egy szép napon [ ... ] lefoglalták egész irattárunkat s ezzel az aktussal ez a későn jött közjogi alakulat is megszünt.” 15 A helyzetre való tekintettel a Szász Néppárt kibővített Központi Bizottsága, amely a szász parlamenti képviselőkből és a megyei bizottságok küldötteiből állt, 1918. október 29-én szintén összeült, hogy megvitassa a teendőket és kialakítsa a szászok álláspontját. A belső ellentétek megléte ellenére addig is sikerült egységesen fellépniük, s most az egység megőrzésének még sokkal nagyobb jelentősége volt. A későbbi eseményekre az is hatással volt, hogy pontosan ekkor következett be a generációváltás a Központi Bizottság élén: a konzervatív, úgynevezett „fekete” szász csoport markáns képviselője, Carl Wolff, aki 1890 óta állt a Bizottság élén, életkorára hivatkozva visszavonult, és helyette Adolf Schullerus brassói lelkészt és püspöki helynököt választották meg, aki az ellenzéki „zöldek” képviselője volt, titkár pedig a fiatal jogász, Hans Otto Roth lett, akkor éppen a szebeni német lap, a Siebenbürgisch-Deutsches Tageblatt szerkesztője. Még az elnökválasz tás előtt elfogadott nyilatkozatukban a Szász Központi Bizottság kinyilvánította hűségét Magyarország iránt.16 A szászok ugyanis gyakorlatilag a status quo 13 Apáthy I. : Erdély az összeomlás után i. m. 166. 14 Lásd Romsics I.: Erdély elvesztése i. m. 142−164.; Fráter Olivér: Erdély román megszállása 1918−1919-ben. Kisebbségkutatás 9. (2000) 2. sz. 46–54. 15 Kertész Jenő: A tíz év előtti Erdély napjai III. Korunk 4. (1929) 3. sz. 171−179., itt: 176. 16 Idézi Roth, H.: Der „Deutsch-sächsische” i. m. 24−25.
