Századok – 2018
2018 / 5. szám - HADÜGYI FORRADALOM – FISKÁLIS ÁLLAM – FISKÁLIS-KATONAI ÁLLAM EURÓPÁBAN A 16–18. SZÁZADBAN - Korpás Zoltán: A fiskális-katonai állam és a Katolikus Monarchia a 16–17. században
A FISKÁLIS-KATONAI ÁLLAM ÉS A KATOLIKUS MONARCHIA A 16–17. SZÁZADBAN 1000 A kora újkori gazdaságok kapcsán hangsúlyos pont, hogy a korabeli fiskális politika egyik dinasztia esetében sem abból indult ki, hogy mik a bevételei, és a bevételek révén milyen dinasztikus politikát tud pénzelni, vagyis nem mérték fel, hogy meddig ér a takaró. Az uralkodó és környezete egyedül arra a stratégiai kérdésre koncentrált, hogy a dinasztikus politika és a hadviselés milyen forrásból finanszírozható. A forrás költségét nem elemezték, legyen az a korona rendes vagy rendkívüli bevétele, elzálogosított bevétel vagy olyan komplex hitelezési rendszer, amelyek akár a gazdaság működését is ellehetetleníti hosszú távon. A politikai szándék tehát felülírta a pénzügyi lehetőségeket, és a fiskális politika kiszolgálta a dinasztikus politikát, hiszen – ahogy ezt később is látjuk majd – az állam nem mehet csődbe, csak végtelen adósságállományt tud generálni. Ha az uralkodó bevételi forrásait bemutató adathalmazt áttekintjük, akkor látható, hogy a spanyol korona bevételei közül a legjelentősebb adótípus a bármilyen ingó és ingatlan tranzakcióra kirótt indirekt adó, az alcabala . Azaz, bár a nemzetközi szakirodalom a Habsburg-korszakot nem tekinti a klasszikus értelemben fiskális-katonai államnak, mégis több indirekt adótípust találunk a Bourbon-korszak előtti évszázadokból. Viszont a fiskális-katonai állam egyik ismérve épp az indirekt adók megléte. Tény, hogy az alcabala fizetése alól bizonyos társadalmi csoportok valamilyen rendező elv mentén mentesültek (például kereszteshadjárat adót fizető50 , vagy a királyi házhoz tartozók, bizonyos egyházi személyek, vagy akár egyes területek, így a Granadai Királyság, Fuenterrabía, Simancas városok stb.). Külön kiemelendő két másik jelentős tétel: az elzálogosításból és lovagrendektől származó bevételek, illetve a gyarmati bevételek. Mint az adatokból is látható, a gyarmati bevételek széles spektrumon mozogtak, és egyes időszakokban eltérő módon, de a bevételek 10–25%-át alkották. Mértékük a 16. század első évtizedeiben inkább 5–10% környékén, míg a 17. század elején 20% körül mozgott. A gyarmati bevételek leginkább 1575 és 1625 között (16–20%) jelentettek olyan jelentős összegeket, amelyek mérhető különbséget is nyújtottak a többi európai hatalomhoz képest.51 Ha az adatok összességét nézzük, megállapítható, hogy a Katolikus Monarchia európai viszonylatban elképesztő méretű összegek felett rendelkezhetett, és ezek a bevételek a 16. század folyamán egészen a 17. század első harmadáig növekvő trendet mutattak. Az V. Károly lemondása körüli évekhez képest egy fél évszázadon belül, a századfordulóra a spanyol korona bevételei megnégyszereződtek. Mindez egy olyan időszakban történt, amikor a spanyol – azon belül leginkább a kasztíliai – gazdaság kifejezetten fejlődő jó formában volt. Teherbírása magas, ugyanakkor ahogy a kiadási oldalról is majd látható lesz, ezeket a stabil alapokat hamar kiszárította és kimerítette 50 Kereszteshadjárat adó, azaz (impuesto de) cruzada a Katolikus Uralkodók által Granada visszafoglalására bevezetett adó, ami a Habsburg-korszakban is fennmaradt és az egyik legjelentősebb bevételi forrást jelentette. 51 Yun-Casalilla, B. – Comín, F.: Spain. From Composite Monarchy i. m. 242.
