Századok – 2017
2017 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között II. 1932–1945 (Eőry Áron)
TÖRTÉNETI IRODALOM 221 Ezzel együtt szaporodó elbúcsúztatói hiába tekintenének túl a letűnőfélben lévő konzervatív rezsimen, ha az intézményrendszerében még fennáll. Az alig egy éve felállt „bethlenista” parlamenti többségben már csak holtterhet látnak, és a vérfrissítést nemcsak az ellenzéki, de az új kormányt támogató erők is sürgetni kezdik. A korszak országos folyamataihoz a közölt dokumentumok révén értékes átnézeti kép adható, mely elénk nagyítja Zala vármegye sajátszerűségeit. Még a megelőző kötet tisztázta, hogy a megyei társadalom folytatólagos bástyája maradhatott a kereszténypártoknak, melyek némiképp a korai agrárizmus belátásait is integrálták. A régi pártoktól való elfordulás tünetei azonban – az éber és kötelességtudó hatósági jelentések alapján – Zalában is jelentkeztek a ’30-as évek elejére. Jelen volt a Gaál Gaszton-féle agrárpárti egyesüléssel megújított Kisgazdapárt, élénkült a szociáldemokrata tevékenység, a morzsolódó liberális-demokrata ellenzék is kézfogókat szorgalmazott, és a (helyreállítandó) alkotmányosság védelméért küzdő legitimisták szintén erőre kaptak. Ez utóbbiban közreműködtek a megye katolikus körei is, akik ugyanakkor nem segédkeztek az új, kormányfői egységmozgalom tagtoborzásához. Hiszen a NEP országos kampányszerű szervezőmunkája ezekben az években tör előre, hogy Gömbös egy centralizált tömegpolitika módszerével múlhassa felül politikai ellenlábasait. A közigazgatás egyre több helyén bukkannak fel a központ ejtőernyősei: a pártszempont még egy vasúti állomásfőnöki tisztségnél is döntő lehetett (78–80.). A kormányzat és a megyei igazgatás közben gondosan naplózta a folyamatokat és reagált is: a rendvédelem közegeivel „kidobatnák” például a kisgazdák közé „furakodó” szocialistákat (56.); de afféle szinkroncenzúrát is elrendelnek, amennyiben a rendezvényeket biztosító hatósági személyek a mindenkori szónokot beszéde „tendenciája” függvényében figyelmeztették: terelje vissza a szót békésebb mederbe. Figyelemreméltó, hogy a pártmozgalmak dinamikájáról és társadalmi összetételéről is egészen összetett elemzések olvashatók a hatósági jelentésekben. Láthatóan egyik döntő tényezőként monitorozták az összejövetelek hangulati-érzelmi fűtöttségét, mint politikai barométert, és több beváló előrejelzést adtak egyes politikai személyiségek valamely pártszínek irányába való elmozdulásáról. De a rugalmas jelölt-átigazolások mellett a választók sem vésték kőbe hovatartozásukat – a sanyarú idők jeleként megesett, hogy kisbirtokos csoportok feltételekhez kötötten kínálták fel szavazatukat a kormánypártnak (108.). Külön misét megérők az egészen korán „talajt találó” hazai nemzetiszocialista módosulatok, melyek ellen a megyevezetés rövidesen különös eréllyel lépett fel. Úgy megelőző, mint megtorló fellépésekben kriminalizálni igyekezett a mozgalmat, mint amely a „társadalmi és felekezeti békét” és a „közrendet” is fenyegette. A fokozott rendőrhatósági készültség nemcsak a gyűlésezés ellen lépett fel, de izgató korteseik hatását – egy „helyes közvélemény kialakítása” érdekében – valóságos ellenagitációval próbálta ellensúlyozni. A ’35-ös képviselőválasztáson egyelőre még mindenhol alulmaradó nyilasok nem véletlenül azonosították be a főispáni „erőszakot” mandátumaik elgáncsolójaként (122.). A mind szorítóbb szociális helyzet adta lehetőségeket jelezte Zalaegerszeg ekkori apátplébánosa, Pehm (Mindszenty)
