Századok – 2017
2017 / 4. szám - IN MEMORIAM - Sz. Jónás Ilona (1929–2017) (Klaniczay Gábor)
924 IN MEMORIAM SZ. JÓNÁS ILONA (1929–2017) Tanszékén, ezután a Középkori Egyetemes Történeti Doktori Iskola irányítója lett. Energiáinak legjavát egyetemi előadásaira, szemináriumaira, szakdolgozatok és doktori disszertációk irányítására fordította, amihez további fontos feladatként hozzákapcsolódott a középkorral foglalkozó történeti munkák fordításainak szakmai ellenőrzése, jegyzetelése, gondozása, és a középkor népszerűsítése rádió- és TIT előadásokban. 1999-től „emerita”-ként vett részt a tanszék munkájában, még hosszú évekig. Jelentős szerepe volt a Károli Gáspár Református Egyetem középkori egyetemes történeti oktatásának megszervezésében is. Doktori hallgatóival visszavonulása után, betegsége idején is tartotta a kapcsolatot. Sz. Jónás Ilona történetírói munkássága kapcsán érdemes elgondolkodni azon, hogy mit jelent a magyar történettudomány számára a középkori egyetemes történet kutatása. „A középkori egyetemes történelem művelői nem abban különböznek a magyar történelem specialistáitól – írtam 1999-ben –, hogy ők nem foglalkoznak a magyar témákkal, hanem abban, hogy azokat minden esetben az európai történelem részeként, egyetemes történeti meghatározottságaikat tekintetbe véve vizsgálják. Ez különösen kézenfekvő a középkori latin kereszténység történeténél, ahol egy széles körű nemzetközi kapcsolatrendszerre támaszkodó egyház hierarchiája, szerzetesrendjei, egyetemei, dogmatikája, liturgiája, szentkultuszai próbálták egységes civilizációvá összefogni a sokféle helyi és regionális sajátosságot. Minthogy a hatvanas-hetvenes évek Budapestjéről visszapillantva a középkori civilizáció ilyen általános szemléleti módja nem lehetett magától értetődő, különös jelentősége volt annak, hogy néhány oktató, köztük Sz. Jónás Ilona nagy szeretettel ráirányította az egyetemisták figyelmét a latin forrásokban, az európai irodalmi és művészeti emlékekben és a nemzetközi történetírás remekműveiben fellelhető kincsekre.” Mindehhez hozzátehetnénk, hogy ez a szemlélet, sajnos, továbbra sem, vagy inkább megint nem magától értetődő. A középkori latin univerzalizmus iránt a kilencvenes években országszerte ígéretesen felébredő új lelkesedés az évezredforduló reprezentatív és túlzottan államosított millennium-ünneplései nyomán, az új évezredünkben hanyatlott. A hagyományőrzés, az őskeresés, a középkori királyok szűnni nem akaró, büszke ünneplése mellett mintha megkopott volna az érdeklődés a középkori civilizáció egyetemes értékrendje, európai kapcsolatrendszere iránt. Háttérbe szorulni látszik a magyar történelem fő kérdéseinek egyetemes nézőpontból történő újragondolása, és bekapcsolása a mai nemzetközi történész-együttműködés fórumain folytatott szakmai vitákba, valamint az az igény, hogy magyar kutatók mértékadó módon szóljanak hozzá az egyetemes történelem különböző – a sajátunkétól távolabbi – kérdéseihez. Ebben az összefüggésben tanulságos áttekinteni, milyen történettudományos kutatást folytatott Sz. Jónás Ilona az ötvenes-hatvanas évek szűkös lehetőségei között, a francia történetírás új irányzatával kialakított kapcsolataira
