Századok – 2017
2017 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kádár Tamás: Saul herceg, Bors ispán és Iván úr. Megjegyzések, észrevételek a II. István király uralkodása vége körüli trónutódlási küzdelmek történetéhez
KÁDÁR TAMÁS 805 abban természetesen tudatos és közvetlen politikai szándékot felesleges lenne keresnünk. A legmesszebbmenőkig egyetértek ellenben Makk Ferencnek a pártütés társadalmi és politikai hátterére vonatkozó kijelentéseivel. Makk úgy gondolta, a Borsot és Ivánt királlyá választó főurak az udvar belső ellenzékéhez, közelebbről Kálmán király – II. Istvánnal elégedetlen – pártjához tartoztak. Ezt a magam részéről azzal egészíteném ki, hogy annak az Álmos vagy Béla herceg trónra jutásától leginkább viszolygó-tartó csoportjához, amely talán pont azért ragadtatta magát a merőben meggondolatlan és rendkívül veszélyes, kudarcuk esetén pedig előreláthatóan (és miként történt is) épp Bélát és híveit helyzetbe hozó lépésre, mert a király újbóli súlyos betegségében válságos állapotba került, és félő volt, hogy rövid időn belül meghal. Kijelölt utódát, Sault viszont kisgyermek vagy igen zsenge kora miatt uralkodásra alkalmatlannak és egy – az Álmos-ágat támogató erők által esetlegesen kirobbantandó – fegyveres trónküzdelemben teljesen esélytelennek vélték.61 A logikusnak tűnő megfontolásból kifolyólag jobbnak lát ták elébe menni dolgoknak, és idejekorán, akár még II. István életében is, saját maguk által gondoskodni egy vagy két – erre a fontos kérdésre alább visszatérek – számukra megfelelőbb, a hatalomban maradásukat nagyobb valószínűséggel garantáló vagy legalábbis biztosítani ígérkező utód személyének kiválasztásáról és hatalomba emeléséről. Akár e körülmény, akár egészen más szempont volt Bors és Iván párthíveinek fő vagy másodlagos motívációja, az nyilvánvaló – és itt ismét hivatkozhatunk Makk az eseményekkel kapcsolatos helyes megállapítására –, hogy a szervezkedés és a palotaforradalom, majd pedig az azt követő megtorlás és a király kedélyállapot-változásai függvényében fel-fellángoló terror még inkább megosztotta és tovább gyengítette II. István az elszenvedett kudarcok hatására amúgy is régóta zilálódó, erőtlenedő támogatói bázisát. 62 Meglehet ugyanakkor, hogy az 1120-as évek végére még ennél is bonyolultabb belpolitikai helyzet állt elő, és a Kálmán-párti eliten belül személyes és/vagy hatalmi természetű ellentétek miatt további, egyre mélyülő törésvonalak alakultak ki. A két utódjelölt puccsszerű, a krónika elbeszélése szerint feltehetően egyidejűleg, vagy csak kis időbeni eltéréssel történt felléptetése legalábbis erre mutat. Megválasztásuk módfelett szokatlan jelenségére igen különböző magyarázatok születtek. Vajay azon elképzelését alighanem bízvást elvethetjük, miszerint Bors ispán és Iván királlyá tételének kísérletével támogatóik az ősi duális uralmi rendszer hagyományát, a pogányság kori kettős fejedelemséget kívánták némileg 61 Makk F . : Megjegyzések II. Béla i. m. 37. 62 Makk F . : Megjegyzések II. Béla i. m. 38.; Uő: Megjegyzések II. István történetéhez. In: Középkori kútfőink kritikus kérdései. Szerk. Horváth János ‒ Székely György. (Memoria Saeculorum Hungariae 1.) Bp. 1974. 255.; Makk F . : A tizenkettedik i. m. 61.
