Századok – 2017
2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Molnár Péter: A magyar jobbágyok eredete Kézai Simon szerint: az értelmezés lehetőségei és zsákutcái II. rész
MOLNÁR PÉTER 719 ez befolyásolhatta azt a módot is, ahogy Beauvais-i Vince – számára már nem volt meglepő Nagy Károly „tengerentúli” vállalkozásának meséje – beépítette saját kompilációjába a Descriptio Helinandus-féle rezüméjét. (A Descriptio története az ismeretlen szerző által írt Vita Karoli Magni ban is megelőzte a Pszeudo-Turpinus tartalmának kivonatait, ám Beauvais-i Vince közvetlen forrása, Helinandus esetében nem ez a helyzet.) Végül pedig ebben a sorrendben követik egymást a Descriptio és a Pszeudo-Turpinus fordításai a frank/francia történelmet egyszer re „nemzeti” és monarchista szellemben kanonizáló, észak-francia dialektusban összeállított Grandes Chroniques de France -ban is. Ennek a két évszázadon ke resztül vezetett krónikafolyamnak a legkorábbi, a frank régmúlttól 1223-ig tartó részét még Szent Lajos királytól kapott megbízása alapján kezdte összeállítani Primatus saint-denis-i szerzetes, aki azonban a kész szöveget 1274-ben már csak III. Fülöpnek tudta átadni (címe ekkor még: Roman aux rois ). Noha a fordí tó-kompilátor ismerhette a „Johannes” eléggé elterjedt szövegét, a Descriptió t latin eredetiből fordította le, ezzel pedig a francia múlt hivatalos elbeszélésébe a hadba vonulásból magukat kivonókat örökletes szolgasággal sújtó büntetés a korábbi francia fordításokban, valamint Helinandusnál és Beauvais-i Vincénél olvashatónál részletesebb története került be. 24 Röviden összefoglalva a történet keletkezésének Kézai Simon korát megelőző korszakaiból levonható tanulságokat: a 13. század harmadik negyedére ez a tétel a Francia Királyság északi és középső részén, valamint a Birodalom Középső- és az Alsó-Rajna-vidéki területein eléggé ismert lehetett. Hogyan illeszkedik az imént bemutatott források sorába az Henri Lemaître és Szűcs Jenő által e kérdésben felhasznált néhány szöveg? A Gui de Bourgogne ugyan korántsem alapozta meg a szolgaság kialakulásának ezt a magyarázatát; annyiban azonban érdekes, amennyiben nem sokkal azután – a 13. század első harmadának vége felé – készült, amikor a Descriptió ban leírt tézis szélesebb körben ismertebbé kezdett vál ni a Nagy Károly-legendakör legnagyobb hatású szövege, a Pszeudo-Turpinus oldalvizein evezve. Philippe de Beaumanoir már egy szinte közismert nézetet integrált a hatalom kialakulásának sztoikus eredetű elképzelésébe (a Coutumes de Beauvaisis összeállításakor a „Johannes” eléggé, Beauvais-i Vince kompiláció ja pedig általánosan ismert volt a műveltebb észak-francia közönség köreiben; a 24 Les Grandes Chroniques de France. III. Szerk. Jules Viard. Paris 1923. (c. 5.) 169–170.: Tantost fist crier par tout le roiaume de France que tuit cil qui armes porroient porter, et viell et jone, s’apareillassent d’aler ovec lui es parties d’Orient contre les Sarrazins. Après ce, commanda que tuit cil qui à ce commandement ne vorroient obeir, rendissent toz jors mais, il et lor hoir, iiii deniers de lor chiés par non de servage. A kiadó itt – akárcsak a Descriptio-fordítás kezdetétől folyamatosan – a Rauschen által kiadott változatot adja meg a fordítás alapjaként: uo. 160. 1. jegyz. és 170. 1. jegyz. Vö. 4., 14., 18., 22., 23. jegyz.
