Századok – 2017
2017 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Bartha Ákos: A fajvédő párttól a nemzeti radikalizmusig. Bajcsy-Zsilinszky Endre pályaképe 1926 és 1931 között II. rész
BARTHA ÁKOS 649 amit a „háború nagy belső élményé”-ből és a „wilsoni elvek”-ből (!) vezetett le, s aminek az előretörése Magyarország esetében megakasztotta a német kisebbség asszimilációját. Ezt az eszmét állította szembe Bleyer – Szent Istvánra hivatkozva – a világháború utáni magyar felfogással, számon kérve, hogy a „magyar államgondolat szinte észrevétlenül magyar fajgondolattá szűkült”, noha az új idők szerinte a „nép és nép között”-i „szolidaritás” eszméjét sugallták. Ebben a kritikában Bajcsy-Zsilinszky könnyen magára ismerhetett, miként Ausztria „önmagában való képtelen ellenmondás”-ként történő jellemzése is homlokegyenest ellenkezett saját felfogásával. Bleyer ugyanakkor a német irredentát magyar, sőt erdélyi viszonylatban is kifejezetten tagadta, felemlegetve a német származású, esetenként magyarul sem beszélő szabadságharcos vértanúkat. Mint fogalmazott, a magyarországi németségnek „ma csak nyelvi és kulturális kívánságai vannak”, s szerinte „Németországban sem kívánja senki németségünket más értelemben befolyásolni”. Afelől sem hagyott kétséget azonban, hogy a magyar külpolitikát uraló „integritási gondolat” sikerre vitelének feltétele egy „teljesen új tájékozódás volna a kisebbségi kérdés belügyi vonatkozásaiban”. Hiszen „ha a hazai németség nyelvi és kulturális kívánságait nagylelkű módon kielégítjük, ezzel egyrészt mélyítjük a Németországgal való barátság és a magyar–német viszony új rendezésének lehetőségeit, másrészt legnemesebb történelmi hagyományaink értelmében és létbevágó érdekeink egyéb vonatkozásainak szolgálatában is cselekszünk”. (Az „egyéb vonatkozások” alatt minden bizonnyal a revíziót értette.) A barátságpolitika ráadásul semmilyen veszélyt nem jelent szerinte Magyarországra, mivel „Németország az egyetlen nagyhatalom, amely őszintén, nem szentimentalizmusból és humanizmusból, hanem reálpolitikai számvetés alapján pacifista és minden imperializmusnak ellenzője” – fejtette ki, immáron Bajcsy-Zsilinszky nézeteivel szöges ellentétben. 25 A „fajvédelem eszméjét szolgáló lapok” által felkorbácsolt indulatokat Gratz Gusztáv igyekezett csillapítani a Magyar Szemle 1929. júniusi számában, Méhelÿ Lajos A Cél ban megjelent írását és Bajcsy-Zsilinszky reflexióját elemezve. Gratz a magyar történelem szüntelen németellenes harcként való beállítását „optikai csalódás”-nak nevezte, ugyanakkor elismerte, hogy a magyarság „nem hunyhat szemet ama veszélyek előtt sem, amelyek ezt a függetlenséget a németség részéről fenyegethetik”, e téren óvatosságra intve a német pacifizmust emlegető Bleyert is. Abban a fő kérdésben azonban, hogy melyik az a külpolitikai konstelláció, amelyik egyrészt elősegíti Magyarország revíziós törekvéseit, másrészt meghagyja az ország függetlenségét, Gratz úgy vélekedett, hogy a német expanzió veszélye kisebb, „mint akár a keleti államok, akár különösen a szlávság terjeszkedési 25 Bleyer Jakab: Magyar és német viszony. Magyar Szemle 5. (1929) 1–4. sz. 114–124.
