Századok – 2017

2017 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Gyöngyössy Márton: II. Lajos legendás alkincstartója, Szerencsés Imre és a moneta nova

GYÖNGYÖSSY MÁRTON

637

bőr lement tenyerükről. A házat kifosztották, az ott felhalmozott mesés vagyont szétosztották. A fosztogatás másnap is folytatódott, harmadnapon a csőcselék már a Zsidó utca házaiba tört be, és onnan rabolt vagyontárgyakat. Végezetül Szapolyai György szepesi gróf és/vagy Báthori István nádor katonái állították helyre a rendet.

90

Szerencsés már legkésőbb az ősz folyamán újra alkincstartó volt. Tisztségéből vélhetőleg 1526-ban egészségi állapota miatt távozhatott, legalábbis ez olvasható ki Hans Dernschwam elbeszéléséből: idős volt, és Haller Jánost tette meg maga helyett alkincstartónak, aki viszont nem jól teljesítette a feladatot, és ez vezetett Szerencsés halálához. „Hallert is Szerencsés Imre juttatta be az udvarhoz és tette alkincstartóvá. Jó beszédkészségű ember volt, a számvitelhez is értett, de belezavarodott hivatalába, amikor a királyi udvari népek elkezdtek a nyakára járni. Selyemruhákat osztogatott nekik, amíg csak Imre zsidó erre rá nem jött; hamarosan bele is pusztult.”

91

A kiszorítási kísérlet sikere ellenére Szerencsés nem tudta megvetni a lábát az alsó-magyarországi bányavárosokban. Bár papíron megszerezte a körmöci cementezőművet és a bányákat, ez olyan tiltakozáshoz vezetett, hogy jogait érvényesíteni nehezen tudta. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a sztrájksorozatban megnyilvánuló társadalmi elégedetlenség már Szerencsés bányavárosi fellépése előtt megkezdődött, de azt a Fugger–Thurzó-vállalkozás emberei folyamatos tárgyalásokkal, egyeztetésekkel időnként lecsillapították. A kiváltó ok ugyanis 90 Fraknói V.: Magyarország a mohácsi vész előtt i.

m. 110–112.; Kohn S.: A

zsidók története i. m. 276–279.; Büchler S.:

A

zsidók története i. m. 70–71.; Haraszti Gy.: Az

„igazi” Fortunatus i. m. 233–

234.; Komoróczy G.:

A

zsidók története i. m. 351–353.; Uő: „Nekem itt zsidónak kell lenni” i.

m. 143–147. (Nr. 33.). Hans Dernschwam mellett (Dernschwam, H.:

A

besztercebányai i. m. 121–122.) sokan beszámoltak az eseményekről. Így Istvánffy Miklós is leírta Szerencsés budai házának kirablását. Lásd MZSO V/1. 151. (Nr. 306.); Istvánffy Miklós Magyarok dolgairól írt históriája i. m. 203. 8. könyv. Az esetről Antonio Burgio pápai nuncius is tudósított Giacomo Sadoletonak írt leveleiben (Buda, 1525. jún. 25.): MZSO V/1. 157. (Nr. 318.), (Buda, 1525. júl. 2.). Uo. 157–158. (Nr. 319.).; További beszámoló olvasható Johannes Dubravius Historia Boiemica című művében lásd 159. (Nr. 323.). Szerencsés fosztogatók által megrohamozott háza a Szent György tér nyugati oldalán, a Szent György utcában állt. Lásd Fógel J.:

II. Lajos udvartartása i.

m. 6–7.; Pataki V.: A

budai vár középkori helyrajza i. m. 245.; Végh A.: Buda város középkori helyrajza i.

m. 204., 210.

91 Beheim Bernát körmöci kamaraispán az 1525. szeptember – 1526. április közötti besztercebányai ezüstfinomításról, valamint a király szüksége miatt teljesített kiadásokról, Budán 1526. aug. 30-án kelt számadásainak kiadását lásd Ratkoš, P.:

Dokumenty i.

m. 296–301. (Nr. II. 7.). Szerencsés Imre alkincstartó említéseit lásd uo. 299.; Hans Dernschwam Haller János alkincstartóságáról lásd Dern

schwam, H.: A

besztercebányai i. m. 120. 1526. januárjában és májusában az alkincstartó Cserögi János volt. Lásd Soós F.:

Magyarország kincstartói i.

m. 66.; Uő: A

középkori Magyarország i. m. 98.; C. Tóth N. et al.: Magyarország világi archontológiája i.

m. 135. Kokon Péter budai polgár 1525-ben hitelben szállított az udvarnak ezer forint értékű posztót és kétezer forint értékű selymet, de nem bízott meg Dóci János kincstartóban, ezért Szapolyai János erdélyi vajda állt jót a kincstartóért. Erről tanúskodnak a vajda és Cserögi János alkincstartó kötelezvényei. Lásd Kubinyi A.:

Budai kereskedők i.

m. 116. 134. jegyz.