Századok – 2017
2017 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Gyöngyössy Márton: II. Lajos legendás alkincstartója, Szerencsés Imre és a moneta nova
II. LAJOS LEGENDÁS ALKINCSTARTÓJA, SZERENCSÉS IMRE ÉS A MONETA NOVA 608 országgyűlés már megégetését követelte: „őfelsége égettesse el Szerencsés Imrét, a zsidóból lett keresztényt”2 ; s bár fogságba vetették, rövid idő után kiszabadult. Ekkor a Fuggerek (magyarországi képviselői) által feltüzelt budai csőcselék kifosztotta házát, Szerencsésnek menekülnie kellett. A válaszcsapással nem várt sokáig: a király – többek között Szerencsés tanácsára – elvette a Fuggerektől a besztercebányai rézkereskedelmet. Ismét alkincstartó lett, több harmincad bérlője, aki kölcsönöket folyósíthatott a királynak. Már 1518-ban örökbe fogadta Haller Jánost, akinek révén gyümölcsöző nürnbergi és erdélyi kereskedelmi kapcsolatokra tett szert. Haller feladata lett a politikai ambíciókkal rendelkező Szerencsés vállalkozásainak irányítása, ráadásul jól jött a Hallerek bányavárosi érdekeltsége is. Szerencsés 1526 nyarának végén halt meg. A Szerencsés–Haller vállalkozás tönkrement, a Hallerek pedig kiszorultak Budáról. 3 A régebbi történeti irodalom a pénzrontás felelősét Szerencsés Imre személyében vélte megtalálni. Ezzel a nézettel Hermann Zsuzsanna 1977-ben a moneta nováról írt cikkében szállt szembe, hangsúlyozva a Thurzók (és a Fuggerek) pénzrontásban kimutatható szerepét és felelősségét.4 Ő az 1525. évi rákosi országgyű lésen történtekből, az azokról készült beszámolókból, elsősorban Antonio Burgio 2 Részlet Antonio Burgio pápai nuncius rákosi országgyűléssel kapcsolatos 1525. május 13-i naplóbejegyzéséből. Lásd Hermann Zsuzsanna: Államháztartás és a pénz értéke a Mohács előtti Magyarorszá gon. Megjegyzések Thurzó Elek költségvetési előirányzatához. Századok 109. (1975) 311. 3 A Szerencsés Imre életére, működésére vonatkozó irodalomra lásd Kohn Sámuel: Héber kutforrások és adatok Magyarország történetéhez. (Különlenyomat a Történelmi Tár 1879–1881-iki évfolyamaiból). Bp. 1881. 78–81.; Uő: A zsidók története Magyarországon. A legrégibb időktől a mohácsi vészig. (A zsidók története Magyarországon. Részben kiadatlan források nyomán. I.) Bp. 1884. (reprint: Bp. 2013.) 270–286., 387–393.; Büchler Sándor: A zsidók története Budapesten. A legrégibb időktől 1867-ig. (Az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat Kiadványai XIV.) Bp. 1901. 63–73.; Uő: Szerencsés Imre származása. In: Emlékkönyv dr. Mahler Ede a Budapesti Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem ny. nyilvános rendes tanárának nyolcvanadik születésnapjára. Szerk. Somogyi József – Löwinger Sámuel. Bp. 1937. 406–414.; Kubinyi András: A nürnbergi Hallerek Budán. Adalékok a késő középkori dél-német kereskedelem történetéhez. In: Uő: Tanulmányok Budapest középkori történetéről. I–II. Szerk. Kenyeres István – Kis Péter – Sasfi Csaba. Bp. 2009. 718–723. (eredetileg megjelent Uő: Die Nürnberger Haller in Ofen. Ein Beitrag zur Geschichte des Südosthandels im Spätmittelalter. Mitteilungen des Vereines für Geschichte der Stadt Nürnberg 52. (1963–1964). 80–128.; Scheiber Sándor: A Szerencsés Imre-irodalomhoz. In: Uő: Folklór és tárgytörténet. Teljes kiadás. Bp. É. n. [1996.]. 1473–1485.; Zolnay László: Buda középkori zsidósága és zsinagógáik. Bp. 1987. 35.; Haraszti György: Az „igazi” Fortunatus. Történelmi Szemle 47. (2005) 221–239.; Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon. I. A középkortól 1849-ig. (Hungaria Judaica 26.) Pozsony 2012. 343–358. Szerencsés Imre budai polgár örökbe fogadja Haller Ruprecht fiát, Jánost, azért, hogy kereskedését folytathassa (1518): Magyar–Zsidó Oklevéltár. Monumenta Hungariae Judaica. V/1. 1096–1700. Szerk. és kiad. Grünvald Fülöp – Scheiber Sándor. Bp. 1959. (továbbiakban: MZSO V/1.) 134. (Nr. 277.). Az óbudai káptalan előtt Szerencsés Imre budai polgár és felesége, Anna, fiának és üzletvezetőjének fogadja Haller János budai polgárt (1518. szept. 18.): Magyar–Zsidó Oklevéltár. Monumenta Hungariae Judaica. IX. 1282–1739. Szerk. és kiad. Scheiber Sándor. Bp. 1966. (továbbiakban: MZSO IX.) 73–75. (Nr. 79.). 4 Hermann Zs.: Államháztartás i. m. 310–314.
