Századok – 2017
2017 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Molnár Péter: A magyar jobbágyok eredete Kézai Simon szerint: az értelmezés lehetőségei és zsákutcái I. rész
MOLNÁR PÉTER 605 A Kézai által megteremtett hagyomány tehát két irányban ágazott el a 15–16. század fordulóján. Egyrészt a későbbi hazai nemesi közvélemény gondolkodását döntő mértékben befolyásoló művekben, Thuróczy krónikájában és – főleg – Werbőczy Tripartitum ában az ősi communitas által kiadott edictum már nem csak hadba, hanem tanácskozásra szólított; ezt egészíti ki a nagy magyar jogásznál a parancsnak jó ok nélkül eleget nem tevőkre kiszabható egyik büntetésnem (helyesen: száműzetés) eltűnése. Másrészt a magyar múlt ismeretét évszázadokra a külföld felé közvetítő, és a 16. század végétől a hazai művelt közönségre is nagy hatást gyakorló Bonfininál a 7. fejezet „közjogi” jellege megszűnik; a kizárólag katonai tárgyú szövegrészletben a három büntetésnem Kézai által megkomponált tudálékos rendszere helyébe pedig a hadba hívó véres karddal végrehajtandó halálos ítélet kerül – egy erdélyi szokásra hivatkozva. Vajon az utóbbi adta az ötletet Horváth János számára, hogy Verancsics Antal a székely gyűlésekről írt beszámolóját megpróbálja összefüggésbe hozni Simon mester krónikájának említett helyével? Ha esetleg így áll a dolog, jó oka volt, hogy ezt nem említette, hiszen Bonfininál csak hadba hívásról esik szó, nem olyan közéleti gyűlésről, amelynek Horváth János már 1954-ben részben, 1963-ban pedig teljes mértékben értékelte a Kézai által a 7. fejezetben leírt összejövetelt.122 Az is elgondolkodtató, hogy Werbőczy művének történeti és „közjogi” szempontból legfontosabb, így jogászok és történészek számára egyaránt legismertebb fejezetei között található az, amely – Thuróczy nyomán – már közéleti gyűlésről is említést tesz hadba hívás mellett, miközben éppúgy kifelejti a Kézai által felsorolt három büntetési tétel közül a középsőt, miként az 1954-ben Horváth János tette. 123 una eademque libertas mellett érvelve a nemesek és a parasztság ( rusticitas ) közti éles határ meghúzása volt. Lásd Eckhart F.: A szentkorona-eszme i. m. 123–124. (Nem észleli a másik változást Thuróczy szövegéhez képest, vagyis a hadba vonulást elutasítókra érvényes három büntetésnem közül a középső eltűnését.) Szűcs Jenő nem lát érdemleges különbséget Kézai, Thuróczy és Werbőczy itt elemzett párhuzamos szöveghelyei között, lásd Uő: Társadalomelmélet i. m. 441. 122 Horváth J.: Árpád-kori i. m. 383. Hadba és gyűlésbe is csak a communitas nevében lehet hívni a népet. 123 Lásd 16. jegyz. Egyébként ugyanígy tett Váczy Péter is. Lásd Váczy P.: A népfelség i. m. 557. Meglehet azonban, hogy Werbőczy, Váczy Péter és Horváth János ugyanazon okból, de egymástól függetlenül hagyták ki a második büntetésnemet: azért, mert annak értelmét nem tudták megfejteni.
