Századok – 2017
2017 / 3. szám - KONFERENCIA GRÓF DESSEWFFY EMIL HALÁLÁNAK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL - Szilágyi Márton: Egy nemzeti ügy: Vörösmarty temetése
SZILÁGYI MÁRTON 541 többé e világról való. Egyszer virít az élet tavasza, – az ő költői élte tavaszának minden diszét, minden virágát, a csirázó gyümölcscsel együtt eldulta a vihar: számára nem volt többé levegő. De az akademia nagy nevet, tekintélyt s egy legjobb erejében levő férfiut vesztett, ki annak ügyeiben s osztályi munkáiban mindig nagy buzgósággal és erélylyel működött. S mi ez az ötvenöt év, melyet még be sem töltött? – kevés kétségkívül »a boldogságnak, de maró bánatnak örökség«; a bánat törte meg, ki nemcsak magáért, hanem mind azért szenvedett, mit valaha szeretett, élesztett, dicsőitett. Szinte jól esett a napirend, hogy felejtsünk, ha ugyan felejteni lehet. [Az utalás arra vonatkozott, hogy a napirend szerint ezután egy előadás következett. – Sz. M.]”17 Ugyanebben a számban pedig megjelent egy másik cikk is, amely a Vörösmartynak való emlékállítás lehetőségét a községi könyvtárak megalapításában látta – úgy, hogy ez az alapítás Vörösmarty műveivel kezdődjön. Itt megemlítették egyébként azt is, hogy a családnak szóló konkrét segítség már amúgy is elindult; s itt az utalás egyértelműen az Akadémia kezdeményezte gyűjtésre célzott: „Ez ügynek tüzetes felkarolását mindazonáltal elhalasztjuk addig, míg az Academia lelkes elnökei ez iránt tett igéretükhöz s már meg is kezdett lépéseikhez képest a teendőkre nézve nyilvánosan irányt szabnak.”18 A Magyar Sajtó ezen számára reagálva született egy ügynöki jelentés, amely a Vörösmarty halála miatti részvét ilyen jelenségeit aggasztónak és károsnak ítélte.19 Talán ennek szerzőjét is abban a Zákos Elekben sejthetjük, akinek más jelentéseit ez ügyben először Nagyrévi György azonosította20 – s akinek teljes „ügynöki életművét” ebben a tárgyban a jelentések részleges kiselejtezése miatt nem ismerjük. Kétségtelen viszont, hogy Zákos előszeretettel jelentett kulturális vagy éppen kifejezetten irodalmi témájú ügyekről – s a Vörösmarty halála körüli események igencsak alkalmasak voltak erre. 21 A támogatás tervezetét tehát – ahogyan ezt Nagyrévi György is rögzíti – „a budai Helytartói hivatalhoz és onnan tovább az akkori legfőbb magyarországi kormányszervhez , a Cs. Kir. Katona.i és Polgári Kormányzósághoz (K. K. Militair und Civil Gouvernement, a továbbiakban: Kormányzóság) terjesztették fel.” 22 Erre válaszul született az az elutasító döntés, amelyhez nyilván a Vörösmartyról korábban nyitott rendőrségi aktát használták fel. Az itt Vörösmartyt kárhoztató adat, miszerint ő képviselőként („Deputierter am Debrecziner Rebellen 17 Magyar Sajtó, 1855. november 25. 1. 18 Magyar Sajtó, 1855. november 25. 2. 19 Lásd László J.: Iratok i. m. 471–473. 20 Nagyrévi Gy.: Vörösmarty-árvák i. m. 121. 21 Zákosról lásd még Deák Ágnes: Fülbemászó olvasatok, avagy hogyan olvas irodalmat egy rendőrbe súgó? Holmi 13. (2001) 922–932., valamint Uő: „Zsandáros és policzájos idők”. Államrendőrség Ma gyarországon 1849–1867. Bp. 2015. 418–434, különösen 426–427. 22 Nagyrévi Gy.: Vörösmarty-árvák i. m. 114.
