Századok – 2017
2017 / 3. szám - KONFERENCIA GRÓF DESSEWFFY EMIL HALÁLÁNAK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL - Velkey Ferenc: Egy reformkori baráti-politikai szövetség és próbája: Széchenyi István és Dessewffy Emil
VELKEY FERENC 529 A konzervatív aktivitást Széchenyi hümmögéssel fogadta, de jellemző az elkövetkező néhány napjára, hogy a Somssich Pállal való beszélgetés és „a 12 pont” megismerése (1846. november 4.) után prominens konzervatívok sokaságával találkozott. Még aznap Szögyény-Marich Lászlóval, az éppen hivatalba lépő alkancellárral, majd az (igazán) ifjúkonzervatív Szécsen Antallal többször (például a színházi páholyában), Ürményi Ferenc koronaőrrel és rendszeresen Ürményi József alnádorral, aki a Gyülde társelnöke volt, vagy ismételten gróf Keglevich Gábor tárnokmesterrel, aki a konzervatív értekezletek számára a termeket biztosította. Sűrűn igyekeztek megdolgozni „a legnagyobb magyart” a konzervatívok, hogy csatlakozzék hozzájuk. El is ment a november 9-i alkalomra, de nem érezte magát otthonosan: „7 órakor Keglevich Gábrishoz, a konzervatív gyűlés előértekezlete! Luka [...] tombol [...] Micsoda bagázs néhanapján! – Ebéd lesz állítólag [...] melyen Tisza is etc. Végképp nem állhatom ezt a bűzt!” Széchenyi nem vágyott arra, hogy a hírhedett Bihar megyei adminisztrátorral, Tisza Lajossal üljön egy asztalhoz, s úgy tűnik ezek a gyűlések fizikailag is megviselték. A november 12-i nagy konferenciára hivatalos meghívót kapott, de azt is „igen melegnek és fülledtnek” találta. S nemcsak kritikus távolságtartással figyelte a történéseket („Azt hiszem, rossz terepen mozognak!”), hanem el is hárította a konzervatív címkét: „Én: Különös állásban vagyok; – én nem nevezem magamat conservatívnek – sokszor mondtam és írtam [...] én progressio embere vagyok.” 41 A nyilvános elhatárolódás sem kellett, hogy erősebben befolyásolja Dessewffy Emil és Széchenyi kapcsolatát, hiszen mégiscsak jelen volt a gróf az ülésen, és a résztvevők 130 fős listáján – amelyet Emil a körlevélben rekonstruált – Széchenyi neve is szerepelhetett. Még mindig fenntartható volt az az értelmezés, amelyet Somssich Pál mondott az értekezleten a „progresszistára” reagálva – mintegy a külső megfigyelő helyzetéből kétségbe vonva az önértelmező Széchenyit – mégiscsak ő „a legnagyobb konzervatív.” A következő napok feszültségei (az elhárított Dessewffy – Irinyi párbaj), a reformellenzékiektől kapott pozitív gesztusok majd összeütközések azt mutatják, hogy Széchenyi megpróbálta fenntartani a konzervatívok és ellenzékiek közötti helyzetét. Kifogásolta, hogy az ellenzék nem hívta konferenciába, nekik is kifejtette, hogy „sem ellenzéki sem konzervatív,” sőt Teleki Pest megye közgyűlésén elhangzott szavait egyetértéssel iktatta naplójába: „[...] bizonyos vagyok... megint velünk tart, ha nem tudja constitutionalis vágásba hozni az országot.” Kétségtelenül azonban sodródott a konzervatívokhoz, részt vett még két kisebb konferenciájukon (november 27-én és december 9-én), és 41 MTA KIK Kt.; SZGY K203/114.; SZIN6 465–471.; SZIN 1123–1127. – megtartva az eredetileg is magyar nyelvű szöveg helyesírását.
