Századok – 2017
2017 / 3. szám - KONFERENCIA GRÓF DESSEWFFY EMIL HALÁLÁNAK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL - Vaderna Gábor: Dessewffyek. A konzervativizmus három útja
VADERNA GÁBOR 485 Ugyanakkor a liberális–konzervatív ellentmondás hangsúlyozása módszertani veszélyeket is magában rejt. Az a képzet, mely a 18–19. század fordulójának rendi politikáját konzervatív és liberális csoportokra osztja fel, azért is rendkívül csalóka, mivel a liberálisok csoportja sokszor voltaképpen konzervatív nyelvet beszélt.16 Ilyenformán viszont mind a főrangúak aulikus csoportja, mind az őket bíráló ellenzékiek konzervatívok voltak, amennyiben mindahányan olyan jogtörténeti érvekre hagyatkoztak, melyeket Szent István törvényeitől kezdve sok száz éves magyar jogszokás legitimált. Miként az előtörténet esetében az Aufklärer gondolkodók és kritikusaik sokszor csak nehezen voltak elválaszthatóak,17 ké sőbb liberálisok és konzervatívok megkülönböztetése is problematikus, amennyiben a konzervativizmust antiracionalista haladásellenességgel ábrázolja a racionális haladókkal szemben. A történeti múltra való állandó hivatkozás azonban se nem antiracionalista, se nem haladásellenes, s egyaránt jellemzi a legkülönbözőbb politikai álláspontokat. Innen érthető meg, hogy miért tűnik az oly sok tekintetben radikálisnak tetsző Kazinczy Ferenc politikai aktivitása a 19. század első évtizedei ben meglehetősen konzervatívnak;18 vagy másik oldalról, a jakobi nus perekben szintén érintett (bár végül azt olcsón megúszó), az aulikus konzervatívok oldalára álló Rhédey Lajos miért pénzel igen komoly összegekkel olyan Bp. 2008. Lásd még a két szerzőtől az idézeteken túl Dénes Iván Zoltán: Az önrendelkezés érvényessége. Bp. 1988.; Jean Bérenger – Charles Kecskeméti : Parlement et vie parlementaire en Hongrie, 1608–1918. Paris 2005.; Iván Zoltán Dénes: Conservative Ideology in the Making. Bp.–New York 2009.; Charles Kecskeméti: Le libéralisme hongroise. 1790–1848. Paris 2010. 16 Vermes Gábor ezt a folyamatot a „hagyományhűség” lassú eróziójaként írta le. Vermes G.: Kulturális változások i. m. 113–153. 17 Itt csak utalnék arra az eszmetörténeti vitára, mely a felvilágosodás egysége és tagoltsága körül zajlott. John Pocock azért vezette be a „konzervatív felvilágosodás” kategóriáját, hogy felhívja a figyelmet a szélsőségesen racionalista irányzatokkal szemben arra a gondolkodási irányra, mely nem kívánta felszabadítani az elmét „az elnyomás hagyományai alól”, s melyről ugyanakkor nem állítható: a maga korának rendjét kívánta volna konzerválni. (J. G. A. Pocock: Konzervatív felvilágosodás és demokratikus forradalmak: Amerika és Franciaország esete brit perspektívából. In: A koramodern politikai eszmetörténet cambridge-i látképe. John Dunn, John G. A. Pocock, Quentin Skinner és Richard Tuck tanulmányai. Szerk. Horkay Hörcher Ferenc. Pécs 1997. 223–242. Itt: 223.) Némi iróniával tehetjük hozzá ehhez, hogy a Pocock-féle koncepció nagy kritikusa, a felvilágosodás fogalmának egysége mellett lándzsát törő Jonathan Israel ebben speciel egyet is érthet vitapartnerével, amennyiben a radikális felvilágosodást egy mérsékelt változat egészíti ki. A vita inkább ismeretelméleti jellegű: a politikai nyelvek kutatója a nagy korszakmagyarázó elveket sokarcúsággá diszponálja, míg Israel egy duális rendben képzeli azt el. (Jonathan I. Israel: Radical Enlightenment. Philosophy and the Making of Modernity 1650–1750. Oxford 2001.; Jonathan I. Israel: Enlightenment Contested. Philosophy, Modernity, and the Emancipation of Man 1670–1752. Oxford 2006.) A Pocock-féle koncepció magyar adaptációja Szűcs Zoltán Gábor: Magyar protokonzervatívok. Kommentár 4. (2009) 4. sz. 17–31.; Szűcs Zoltán Gábor: „Reménységtől s félelemtől szabad lélek”. Diszkurzív politológiai esettanulmány Kazinczy Fe rencről és a működő rendi alkotmány korának politikai kultúrájáról. Irodalomtörténet 90. (2009) 4. sz. 428–461. Kritikáját lásd Balázs Péter: Biblia, história és bölcselet a felvilágosodás korában. Bp. 2013. 18 Szűcs Z. G.: „Reménységtől s félelemtől szabad lélek” i. m.